Hirdetés
Hirdetés

Ezúttal végzős hallgatókkal közösködik az Udvartér Színház

Mihály János a Részegek című darabban •  Fotó: Mihály János/facebook

Mihály János a Részegek című darabban

Fotó: Mihály János/facebook

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen színre vitt Zsákbamacska után most újabb koprodukcióval rukkol elő a kézdivásárhelyi Udvartér Színház. Ezúttal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzőseivel karöltve adják elő Ivan Viripajev Részegek című darabját.

Kocsis Károly

2024. március 19., 17:572024. március 19., 17:57

A március 22-én, pénteken 19 órától a Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában bemutatandó, 14 évesnél idősebb nézőknek ajánlott produkció tizennégy elveszett emberről, illetve egy görbe éjszakáról szól, amikor mindannyian berúgtak, és bevallották maguknak azt, amit józan fejjel nem tudtak.

Idézet
Csakis ez az onirikus, ittas állapot teremt lehetőséget számukra, hogy őszintén és bölcselkedően beszéljenek a szerelemről, a párkapcsolati válságokról, a hazugságaikról, a tabukról, a félelem nélküli életről, egy iráni filmről és a profán mindennapok isteni vonatkozásairól

– áll a színház beharangozójában.

A Harsányi Zsolt rendezte, Bezsán Noémi és Pósa Fruzsina koreografálta darabban Székely Krisztina a szép fiatal lány, Martha; Csiky Csongor Ábel egy nagy nemzetközi filmfesztivál igazgatója, Mark; Móró Fruzsina a modell Laura; Farkas Eszter Laura barátnője, Magda; Abai-Szabó Tamás Magda férje, Laurenz; Mihály János és Tar Erik a bankár Gustav és Karl; Deli Szófia Gustav felesége, Lora; Szűcs Andrea Boglárka Karl felesége, Linda; Berencsy Martin a PR-technológiai menedzser Rudolf; Hajas Krisztián a banki ügyvezető menedzser, Max; Molnár Gergely a reklámcég-menedzser Matthias; Csorba Kristóf-György egy építőipari cég igazgatóhelyettese, Gabriel; míg Szigyártó Johanna a prostituált Roza szerepében lép színre. A színmű dramaturgja Kelemen Roland, díszlet- és jelmeztervezője Pál Alexandra, míg zenei tanácsadással Bajkó Edina szolgál.

•  Fotó: Mihály János/facebook Galéria

Fotó: Mihály János/facebook

Mihály János az alapképzést most végző osztály négy tagjával való együttműködésről szólva úgy véli,

a vérfrissítés nagyon jót tett a produkciónak: egyrészt nagyon hamar összecsiszolódtak az újakkal, másrészt az új impulzusok egy rendkívül izgalmas és jó hangulatú próbafolyamatot eredményeztek.

Magáról a darabról elmondta, „a felmerülő tárgykörök egytől egyig olyanok, amelyekkel az ember nem tud egykönnyen szembenézni, nehezen ismerjük be a hibáinkat sokszor magunknak is.”

Hirdetés

A szöveget is jónak tartja, „amely szépen lavíroz a szent és profán fogalmak között. Nem gondolom, hogy nehéz lett volna azonosulni vele, már az első olvasópróbán izgalomba hozott a sok játéklehetőség, amit rejtett magában. Szerettem vele dolgozni, vannak benne olyan monológok és szövegrészek, amiket minden előadás alkalmával nagyon várok, mert egyrészt humorosak, másrészt annyira mély gondolatiság van mögöttük, amelyet megélni és átgondolni mindig izgalmas, bármilyen életszakaszban is legyen az ember.”

A korhatáros besorolást azzal magyarázza az Udvartér Színház színésze, hogy

Idézet
kemény témákat dolgoz fel a darab, és a szöveg is tartalmaz némi trágárságot. Ezt leszámítva bárkinek ajánlom, aki szereti, ha egy előadás elgondolkodtatja, megnevetteti, megsiratja. Ez az előadás aztán mindháromra képes. Ha én huszonévesként nem játszanám, hanem nézném, biztosan nem bánnám meg, hogy jegyet vettem rá.

A darabot március 23-án is játssza a társulat, ugyancsak 19 órától. Jegyek a Vigadó Művelődési Központ jegypénztárában válthatók kedden, szerdán és csütörtökön 10 és 16 óra között, valamint előadások előtt egy órával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés