
Fotó: Veres Nándor
Jelentősebb kihágások eddig nem történtek Kovászna megyében az önkormányzati választásokon, „mindössze” egy személyt kapott súlyos pénzbírságot, mert nem tartotta be a maszkviselésre vonatkozó előírásokat – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2020. szeptember 27., 17:122020. szeptember 27., 17:12
A választási részvételt felügyelő informatikai rendszeren keresztül eddig hat bejelentés érkezett, ám egyik sem bizonyult megalapozottnak: Sepsiszentgyörgyről, Kovászna városából, Bodzafordulóról és Nagyajtáról azt jelezték, hogy olyan személyek akarnak élni a szavazati jogukkal, akik nem szerepelnek a választási listán. Az ellenőrzések során kiderült, hogy ideiglenes lakcímmel rendelkeznek az adott településen, és rajta vannak a pótlistán.
Gidófalván a rendőröknek egy panaszt kellett kivizsgálniuk, a bejelentő szerint „az egyik jelölt támogatói megpróbálták befolyásolni a szavazásra érkezőket”. A hatóság „alapos kivizsgálást követően” nem találta megalapozottnak a panaszt.
Kézdivásárhelyen egy választópolgár a szavazókörzetben megtagadta a maszkviselést, ezért 1800 lejes pénzbírságot kapott.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!