
Fotó: Magyar Állami Népi Együttes
Öt erdélyi városban vendégszerepel november 10–16. között a Magyar Állami Nép Együttes. A Hajnali hold című darabot Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Aradon mutatják be.
2023. november 10., 12:432023. november 10., 12:43
Hetényi Milán énekes-szólista az esemény kapcsán elmondta, a Magyar Állami Népi Együttes, a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány vezetése idén döntött egy erdélyi fellépéssorozatról. Az elhatározást egyrészt az motiválta, hogy jó ideje nem vettek részt hosszabb erdélyi turnén, másrészt ismét meghívást kaptak a sepsiszentgyörgyi 33. Népzene- és Néptánctalálkozóra, amelyen már korábban is részt vettek.
„Legutóbb a Megidézett Kárpátalja című produkciót fogadta kedvezően az ottani közönség. Ezúttal november 10-én a Hajnali hold című darabbal mutatkozunk be, másnap este az erdélyi témájú Kolozsvári piactéren című produkcióval készülünk a fesztiválra” – mondta el.
November 11-én a Néptáncaink nyomában című, interaktív ismeretterjesztő programot tűzték műsorra. A fiataloknak szóló előadás célja, hogy
„Meggyőződésem, hogy ezt az összeállítást is jó szívvel fogadják, hiszen itthon is sokat adjuk elő iskolásoknak” – tette hozzá Hetényi Milán.
Mint mondta, a tervezés időszakában fogalmazódott meg az ötlet, hogy több erdélyi helyszínen is bemutassák a Hajnali hold című darabot. Végül egy nagyobb szabású erdélyi turnét szerveztek, amely során
„A Hajnali hold egy nagyon komplex táncszínházi darab, amiben
A Hajnali hold egyben a női léleknek, a nők életciklusainak lírai bemutatása” – mondta el az előadásról az énekes-szólista, hozzátéve, hogy az összeállítás a neves erdélyi koreográfus-rendező Orza Călin munkáját is dicséri, akivel az Édeskeserű című, 2009-ben bemutatott produkció alkalmával is eredményesen dolgoztak együtt.
„Népes csoporttal, hetvenhárman indulunk útnak, a hölgyek végig »porondon« lesznek, a férfitáncosok javarésze viszont Sepsiszentgyörgyről hazatér. Egy sikeres körúttal számolunk, aminek során mind az előadók, mind pedig a nézők is gazdagodnak” – fogalmazott Hetényi Milán.
A fellépések programja:
november 10., 19 óra – Sepsiszentgyörgy, a 33. Népzene és néptánc találkozó keretén belül, a Tamási Áron Színház nagyterme;
november 13., 19 óra – Csíkszereda, Szakszervezetek Művelődési Háza;
november 14., 19 óra – Székelyudvarhely, Művelődési Ház;
november 15., 19 óra – Marosvásárhely, a Maros Művészegyüttes előadóterme;
november 16., 19 óra – Arad, Ioan Slavici Színház.
Az előadásról és jegyvásárlásról részletek az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány honlapján olvashatók.
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.
A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.
A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
szóljon hozzá!