Hirdetés
Hirdetés

Erdély sokszínűségét mutatják be a Nemzetiségi Művészeti Fesztiválon

Puskás Attila, Fórika Sebestyén és Kalamár György a fesztiválról tájékoztattak •  Fotó: Costea Andrea

Puskás Attila, Fórika Sebestyén és Kalamár György a fesztiválról tájékoztattak

Fotó: Costea Andrea

Nemzetiségi Művészeti Fesztivált szervez Gyergyószentmiklóson, a helyi önkormányzat és az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége, szeptember 8–10. között. Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke beszélt a fesztiválról, melynek célja, hogy kiemelje Erdély sokszínűségét, és megmutassa azt, hogy a székely közösség befogadó és nyitott a sztereotípiák ellenére is.

2017. augusztus 21., 19:302017. augusztus 21., 19:30

2017. augusztus 21., 19:312017. augusztus 21., 19:31

A fesztiválon többek között megemlékeznek a gyergyói születésű Ákontz-Kövér Istvánról, aki a Szent Lázár sziget örmény szerzeteseinek első főapát érseke volt. Emellett

megünneplik az örmények városba való letelepedésének 380. évfordulóját, valamint azt is, hogy Gyergyószentmiklós 110 éve vált várossá,

Hirdetés

melyhez az örménység szintén köthető, hiszen az első polgármester a Kövér család leszármazottja volt. Az örmények letelepedésének emlékére egy, az Arménia Népe Kulturális Egyesülettől kapott kőkeresztet is felavatják.

A fesztivál fontos eseményének számít a szombati Nemzetiségi Vásár és Főzőverseny, valamint a Nemzetiségi Kultúrműsor is. Ezen rendezvényeken szeretnék megteremteni azt a hangulatot, amely az örmények betelepedésekor létezett Gyergyószentmiklóson. Ezen a napon különböző nemzetiségek, mint például németek, görögök, zsidók, örmények, románok, székelyek, magyarok zenés és táncos előadásait tekinthetik meg az érdeklődők. Meghallgathatják, hogyan szól egy örmény fúvós hangszer, a duduk, valamint helyi termelők kínálatából válogathatnak.

A vásár lényege, hogy rávilágítson arra, hogy a különböző nemzetiségek jól megférnek egymás mellett, ha a kapcsolat tiszteleten alapszik

– mondta el Kalamár György színművész, aki a vásár megszervezésén dolgozik.

Emléktábla-avató vendégekkel

A szervezők a fiatalok érdeklődését is fel szeretnék kelteni, ezért két musicalt is bemutatnak a budapesti Urartu Örmény Színház előadásában, Aznavour és Musza Dagh címmel. Az első előadás Charles Aznavour, világhírű sanzonénekes életét mutatja be a kezdetektől egészen karrierje kiteljesedéséig. A Musza Dagh című musical Franz Werfel A Musza Dag negyven napja című regénye alapján készült, mely az oszmán-török birodalomban történő 1915-ös örmény népirtás történetét dolgozza fel. Sor kerül az Ákontz-Kövér István-emléktábla felavatására, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek fog felszentelni. A rendezvényen jelen lesz Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is.

A fesztiválra érkezik egy négytagú küldöttség Örményországból, hiszen Hargita Megye
Tanácsa és Lorj tartomány testvérmegyei kapcsolatot hoz létre, amelyet vasárnap hivatalosítanak.

Costea Andrea

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés