
Fotó: Farkas Orsolya
Hisznek az együttműködésben, ugyanakkor változást hoznának a megyevezetésbe az Erdélyi Magyar Szövetség háromszéki képviselői. Elnökjelöltjüket a Sepsiszentgyörgyre összehívott sajtótalálkozón jelentette be Zakariás Zoltán, az EMSZ országos elnöke.
2024. április 05., 18:072024. április 05., 18:07
A bejelentést megelőzően a szövetség múltjáról, terveiről beszélt az EMSZ elnöke, érintve az érdekképviseleti szervek közti kapcsolatot, a helyi koalíciók alakítását és a választási versenyhelyzetet is. Mint mondta,
Az elnök kiemelte, Háromszéken nincs indulástechnikai probléma, hiszen magyar többségű megye, a versenyhelyzet ebből fakadóan természetes. Mint mondta,
„Meggyőződésünk, hogy a Kovászna megyei tanács szintjén is helye van bizonyos változásnak” – vélekedett, hozzátéve, hogy
Tamás Sándor RMDSZ-es tanácselnök helyére tehát Fazakas Pétert jelölik, aki eddig megyei tanács önkormányzati képviselője volt. A sajtótájékoztatón kihangsúlyozták: teljes listát fognak állítani az képviselői mandátumok megszerzéséért is, a listán szereplő két tag Johann Taierling és Bálint József, akik szintén részt vettek a bemutatón.
Fazakas Péter az EMSZ megyetanácselnök-jelöltje (középen)
Fotó: Farkas Orsolya
Nyolc év közigazgatási tapasztalattal, közgazdász képzettséggel felvértezve fogadta el a jelölést Fazakas Péter. A bejelentés kapcsán elmondta, hogy majdnem egy évtized állt rendelkezésére, hogy belelásson a megyei önkormányzat működésébe.
– jelentette ki. Elismerte, hogy a megye állapota javult az elmúlt években, sok projektet viteleztek ki, ugyanakkor arra is célzott, hogy a mennyiség a minőség rovására ment. „Én itt szeretnék jobban odafigyelni a minőségi munkákra, amit a köz számára végeznek el bizonyos vállalatok” – fogalmazott a tanácselnök-jelölt.
Bálint József, aki 2020-ban szintén az EMSZ megyetanácselnök-jelöltje volt, teljes támogatását fejezte ki Fazakas Péter mellett. Johann Taierling, aki nyolc évet tevékenykedett a kézdivásárhelyi tanács tagjaként, négyet a megyei önkormányzat képviselőjeként, elismerően szólt a Kovászna megyei tanácsban való együttműködésről és jó hangulatról, illetve a szándékról, hogy ezt továbbra is megmaradjon.
A tájékoztatón Zakariás Zoltán az érdekképviselet többféleségének előnyeit hangsúlyozta, de leszögezte azt is, hogy a „frontvonalon” közösen kell fellépni. Mint mondta,
Ezekből az alapvetésekből kiindulva kezdeményezte az EMSZ ősszel egy, a választások mindegyikére érvényes keretmegállapodás megkötését az RMDSZ-szel. „Csak így tudjuk végigvinni a négy választást, hogy mindegyiken vélhetően maximális szavazat szülessen” – fűzte hozzá.
A két párt március 20-án írta alá a megállapodást, hogy maximalizálja a szavazatokat azokon a helyeken, ahol többségben vannak a románok, ugyanakkor a parlamenti választásokon is mozgósítsa a lehető legtöbb választót.
– nyilatkozta Zakariás Zoltán, aki szerint ez a fejlemény felettéb sajnálatos. Kérdésünkre, hogy van-e bármilyen elképzelés arra vonatkozóan, hogy az EMSZ bérmelyik helyi szervezete román képviselettel fogjon össze a választásokon, az elnök határozottan nemleges választ adott.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
szóljon hozzá!