Fotó: Bíró Blanka
Elutasította a Kovászna Megyei Törvényszék a Dan Tanasă által bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület keresetét, így Kovászna Megye Tanácsa használhatja háromnyelvű fejlécét.
2018. október 25., 19:212018. október 25., 19:21
A háromnyelvű fejléc ügyében indított kereset elutasításának indoklásában arra hivatkoznak, hogy a brassói táblabíróság 2016-ban engedélyezte a fejléc használatát. Ugyanakkor az ügyben a megyei tanács által kiadott két okiratot a törvényszék megsemmisítette, és elrendelte, hogy azokat kizárólag román nyelvű fejléccel küldjék el újra. Tamás Sándor szerint értelmezhetetlen a döntés ezen része. A háromszéki önkormányzat elnöke a csütörtöki Megyeinfón kifejtette,
A jövőben is a háromnyelvű fejlécet használják a kétnyelvű centenáriumi logóval – szögezte le Tamás Sándor. Hozzátette, rengeteg ügy van folyamatban, amelyet a hivatásos feljelentő Dan Tanasă kezdeményezett, aki szerinte „a vesztünket kívánó láthatatlan rendszer látható figurája”.
– közölte Tamás Sándor.
Székely népviseletekről készült adatbázist mutattak be pénteken, a Székely Népviselet Napján, Csíkszeredában. Az alkalmazásban egyelőre csak Csíkszék népviseleteit követhetjük nyomon.
Könnyebb témára számítottak a magyarból érettségiző diákok – tudtuk meg székelyudvarhelyi érettségizőktől péntek délután. Az utolsó vizsga után többen vélekednek úgy, hogy a magyar tétel egyeseknek nagyobb fejtörést okozott, mint a matematika.
A Székely Népviselet Napjaként tartják számon néhány éve az Ezer Székely Leány napja előtti pénteket. Ezen a napon egyre több olyan polgármesteri hivatal és munkaközösség van, amelynek tagjai székely népviseletben mennek be dolgozni.
Őrizetbe vettek egy 23 éves fiatalembert csütörtökön a hatóságiak, miután több házkutatást is tartottak Székelyudvarhelyen, melyek során több zárjegy nélküli-, illetve hamis zárjeggyel ellátott, vízipipához használt dohányterméket találtak.
Teljes zavart okozott bennünk Borboly Csaba leköszönő tanácselnök leépítésekkel kapcsolatos kérdéseinkre adott válasza. Nem tudtuk eldönteni, hogy az általa felpumpált intézményről, vagy általában a romániai közintézményekről mondja-e el a véleményét.
Nemsokára elkezdődik a Bethlenfalvi út egy újabb kis részének aszfaltozása Székelyudvarhelyen, javasolt kikerülni az adott szakaszt, mivel megnőhet a várakozási idő.
Ideiglenes útlezárásokra kell számítani Csíkszeredában szombaton, az Ezer Székely Leány Napján – hívja fel a figyelmet bejegyzésében Bors Béla, a város alpolgármestere.
Pénteken az anyanyelvükből vizsgáznak azok a diákok, akik valamelyik nemzeti kisebbség nyelvén tanultak a középiskolában.
Gyakori bosszúságot okoznak az utóbbi időben a szinte mindennapossá vált áramkiesések a Székelyudvarhelyen élők számára, de Udvarhelyszék más településeiről is érkeznek hasonló panaszok. Az áramkiesések gyakran egy másodpercnél is rövidebbek.
A sepsiszentgyörgyi református vártemplomban tizenegy ifjú lelkészt szenteltek fel csütörtökön délután. Nevüket egy kopjafa is őrzi a templom udvarán.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)