
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Lévén, hogy számos országút erdős részeket szel át térségünkben, gyakran előfordul, hogy az autósok óhatatlanul elgázolnak valamilyen vadállatot, amelyek kiszaladnak a gépjárművek elé. Ennek okán többször is szembesülhetünk közlekedés közben a közutakon heverő állattetemekkel. Ideális esetben ennek nem így kellene lennie, így annak próbáltunk utána járni, mi a sofőr teendője, ha megtörténik a baleset.
2024. július 28., 20:542024. július 28., 20:54
2024. július 28., 21:222024. július 28., 21:22
Ismerősünkkel nemrégiben esett meg, hogy kiugrott autója elé egy őz. Tapasztalt sofőr lévén tudta, sem a kormányt nem érdemes elkapnia – hiszen
Az őz az ütközést követően nem pusztult el azonnal, még elszaladt, a sofőrnek viszont meggyőződése, hogy nem élt már sokáig az esetet követően. A baleset nyomai ugyanakkor az autón is meglátszódtak, így a sofőr a zónában illetékes rendőrösre ment, hogy jelentse az esetet. Mint mesélte,
Ezt követően a biztosítóval való egyeztetés következett, melynek során szükség volt a rendőrség által kiállított jegyzőkönyvre, amely külön kitért arra is, hogy nem fogyasztott alkoholt. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy ezt jegyzőkönyvbe vették,
Korábban György Vidort, a Safety biztosítóiroda munkatársát megkérdezve arról számoltunk be, hogy az autótulajdonos csak abban az esetben számíthat biztosan kártérítésre, ha van önkéntes biztosítása (CASCO) – fontos tehát kiemelni azt a tapasztalaton alapuló tényt, hogy alkoholos befolyásoltság alatt történő vezetés esetében elmarad a kártérítés.
Vadgázolás esetén tehát az első lépés mindenképp az kell legyen, hogy
Ez alapján kiállítanak egy jegyzőkönyvet, amelyben felsorolják, hogy a jármű mely részei és milyen mértékben sérültek, illetve, hogy hol és milyen körülmények között történt a baleset.
Mărmureanu Bíró Leonárd, a Nagy-Küküllő Vadásztársaság igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy az érvényben lévő jogszabály értelmében
Ha viszont táblák hívják fel a sofőrök figyelmét az adott útszakaszon vadállatok esetleges jelenlétére, és megtörténik a gázolás, a sofőr marad a saját kárával és ki kell fizetnie az általa elgázolt vad eszmei értékét, mely a 407/2006-os törvényben van meghatározva.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, ez az összeg több ezer euróra rúg, attól függően, hogy vadászidényben vagy azon kívül történik a baleset.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás