
Fotó: Lábbusz/Facebook
Sepsiszentgyörgy önkormányzata egy évvel ezelőtt, május 17-én indította el a Lábbusz programot, azzal a céllal, hogy arra ösztönözzék a gyerekeket, reggel menjenek gyalog iskolába. Összesen több mint 550 önkéntes kísérte egy év alatt a kisdiákokat.
2022. május 17., 18:332022. május 17., 18:33
A program kezdeményezői arra hivatkoztak, hogy a gyalogos közlekedés az egyik legbiztonságosabb, legegészségesebb és legszórakoztatóbb módja a nap kezdésének. A Kondor Ágota és Székely Kincső önkormányzati képviselők által koordinált, Lábbusz nevet viselő kezdeményezés nem várt sikert aratott.
Fotó: Lábbusz/Facebook
A tanulókat minden héten más-más felnőtt „sofőrök” kísérték, a kezdeményezéshez a város több mint 34 egyesülete, közintézménye és szervezete csatlakozott.
Egy év alatt új útvonalakat is létrehoztak, így most már hat útvonalon lehet közlekedni, a város szinte minden iskolájába eljuthatnak gyalogosan, szervezett körülmények között a gyerekek.
Fotó: Lábbusz/Facebook
A kisdiákok kitartását nyereményekkel jutalmazzák, Lábbuszos matricákat lehet beváltani. Eddig tíz tanuló gyűjtött össze 100 matricát és vette át a fődíjat, egy kerekes hátizsákot.
A jövőben a szervezők a Lábbusz járatainak bővítését tervezik a város többi részén is, és számos meglepetéssel is készülnek. Kedden reggel az egyéves évfordulón közös csapatfotó készült, az elmúlt egy évben résztvevő önkéntesek nagy része is jelen volt.
Fotó: Lábbusz/Facebook
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!