
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Erősen ittas állapotú sofőrt kaptak el a rendőrök a Kovászna megyei Bölönben, okmányai vizsgálata során pedig kiderült, hogy az autóra szerelt rendszámtábla is hamis.
2024. február 08., 17:302024. február 08., 17:30
A baróti rendőrség munkatársai csütörtökre virradóan megállítottak egy személygépkocsit a 103E jelzésű megyei úton, Bölönben. A jármű 39 éves sofőrjét megszondáztatták, majd miután leheletéből 1,22 mg/l alkoholszintet mutatott ki a műszer, kórházba kísérték vérvételre. Ráadásul az autóra csupán egyetlen rendszámtábla volt felszerelve, és mint kiderült, az sem az ellenőrzött autóhoz tartozott.
Az ügyben ittas, illetve hamis rendszámmal történő vezetés miatt indult bűnügyi eljárás – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!