Hirdetés
Hirdetés

Egy lépéssel közelebb a Zabolát és Barátost összekötő út újjáépítéséhez

Így nézett ki tavaly nyáron a két települést összekötő út. Most feljavítják •  Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

Így nézett ki tavaly nyáron a két települést összekötő út. Most feljavítják

Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

Tíz kilométeres megyei útszakasz korszerűsítésére pályázott Kovászna Megye Tanácsa az Anghel Saligny fejlesztési kormányprogram keretében. Az orbaiszéki településeket összekötő 121G jelzésű megyei útszakasz teljes modernizálásának folyamatában a következő lépés a finanszírozási szerződés aláírása lesz.

Farkas Orsolya

2024. március 26., 18:122024. március 26., 18:12

A szóban forgó szakaszt 2021-ben nyilvánították megyei úttá (121G megyei út), és már ekkor megfogalmazódott, hogy

a Barátost és Zabolát összekötő részt, tehát a Szörcsén, Orbaiteleken és Székelytamásfalván áthaladó utat teljeskörű felújításra fogják előkészíteni.

Hirdetés

A beruházás terveit még 2023 nyarán hagyták jóvá a megyei önkormányzat képviselői, ekkor a beruházás összértéke 50,8 millió lejre rúgott adómentesen. Ez azóta némileg csökkent,

a határozaton a keddi ülés alkalmával módosítottak a megyei önkormányzat képviselőinek jóváhagyásával: ennek megfelelően 50,4 millióra csökkent az érték.

Nem mellékesen az Anghel Saligny program keretein belül a megyei tanács 65,6 millió lej támogatásra jogosult.

A korszerűsítés során hét kilométer útszakaszon fognak doglozni a 13E jelzésű országút és Szörcse között, valamint további három kilométeren Székelytamásfalva és a zabolai vasút között.

A Barátost és Zabolát összekötő út kifejezetten rossz állapotba került az évek során, emiatt a megyei önkormányzat tavaly részlegesen javított a Tamásfalva és Zabola közti szakaszon, valamint a Szörcsén belüli tönkrement részeken, a teljeskörű újjáépítés azonban csak ezután következik.

A finanszírozás elindításához szükséges dokumentumok előkészítése folyamatban van.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés