Hirdetés
Hirdetés

Drámai, elgondolkodtató előadással kezdi az új évet a Tomcsa Sándor Színház

Vladimir Anton rendező (a fotón középen) számtalan produkcióban dolgozott már együtt a Tomcsa Sándor Színház tagjaival •  Fotó: Tomcsa Sándor Színház

Vladimir Anton rendező (a fotón középen) számtalan produkcióban dolgozott már együtt a Tomcsa Sándor Színház tagjaival

Fotó: Tomcsa Sándor Színház

Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című művének színpadi adaptációját már 2019-ben tervezték, ám a járványhelyzet miatt tolniuk kellett a felkészülést, így a bemutatót is – mondta Nagy Pál, a társulat igazgatója a pénteki sajtótájékoztatón.

Kudelász Nóbel

2021. december 17., 21:562021. december 17., 21:56

2021. december 17., 22:142021. december 17., 22:14

Mostanra azonban elkészült, januárban meglesz a bemutató is. A darab rendezője, Vladimir Anton elmondta, az előadás nagyon nehezen és hosszú idő alatt jött létre, elsősorban a járványhelyzet miatt. A Száll a kakukk fészkére eleve az empátiáról, az emberi szolidaritásról szól, mindezeket az értékeket pedig az elmúlt két év történései, társadalmi feszültségei komoly próbára tették – fogalmazott Anton.

Idézet
A szöveg kesztyűként talál erre a társulatra,

másrészt pedig olyan témákat is feszeget, amelyek az elmúlt két évben ismét aktuálisakká váltak” – tette hozzá a rendező, aki külön örvendett, hogy Nagy Csongor színművészt, a társulat egykori tagját egy produkció erejéig „haza tudták csábítani”.

Hirdetés

Dálnoky Réka, a társulat művészeti vezetője dramaturgként vett részt az előadás elkészítésében. Remek munka volt, mondta, azért is, mert a színészek rengeteg ötlettel, a szövegben nem szereplő, de rendkívül találó ötlettel gazdagították a darabot.

Az előadás bemutatója 2022. január 6-án lesz, majd bérletes előadásként is megtekinthető. Jó hír azoknak, akik az óév utolsó óráit a színházban töltenék: idén lesz szilveszteri előadás: december 31-én 18 órától a Furcsa pár című előadást játssza a társulat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés