
Ha már minden drágul, akkor miért pont az ivóvíz és a csatornahasználat díjának emelése maradjon ki? Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Több háromszéki településen drágul a vezetékes víz és a emelik a csatornázási díjat. A Közművek Rt. regionális szolgáltató tájékoztatása szerint az áremelés hátterében az infláció, a bérnövekedés és az elektromos áram drágulása áll.
2019. augusztus 27., 18:092019. augusztus 27., 18:09
Kozsokár Attila, a Közművek Rt. megbízott igazgatója a sajtónak elmondta, a drágítást jóváhagyta a közüzemek működését szabályozó országos hatóság (ANRSC), így
A szolgáltató 12 százalékos drágítást javasolt és tartott indokoltnak, az országos hatóság azonban kisebb mértékű áremelést hagyott jóvá. A drágítást még meg kell szavazza a részvényesek közgyűlése.
Az igazgató szerint a megemelt díjszabás is a legkisebbek között lesz országos viszonylatban, a tarifák tekintetében az országos 38. helyen áll Kovászna megye. Az igazgató rámutatott,
Bár a tőzsdéről, a lehető legolcsóbban vásárolják az áramot, az mégis tavaly húsz százalékkal drágult, idén pedig további 18 százalékkal. A drágulás után
Kovászna megyében tizenegy településen szolgáltat a Közművek Rt.: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Bodzafordulón és hét községben, ezeknek összesen több mint százezer lakosa van.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!