
Fotó: Erdély Bálint Előd
Huszonhét turisztikai szolgáltatónak adtak át Family Friendly – azaz családbarát – minősítést csütörtökön, a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. Ezzel 114-re emelkedett azoknak a Hargita megyei idegenforgalmi vállalkozásoknak a száma, amelyek rendelkeznek ezzel a bizonylattal.
2022. május 05., 17:352022. május 05., 17:35
A szejkefürdői Mini-Erdély Park adott otthont a 2020-ban indított Visit Harghita – Family Friendly kezdeményezés díjkiosztó ünnepségére, a Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás által indított kezdeményezés a családbarát turisztikai vállalkozásokat célozta.
Az esemény bevezetőjében Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium ötletgazdája röviden ismertette a Mini-Erdély Park eddigi megvalósításait, továbbá elárulta, hogy hamarosan megnyitják a létesítmény újabb elemét, a gyermekarányosra épített középkori várat, ahol fegyverkiállítást rendeznek be, történelemórákat tartanak majd, a várudvaron pedig középkori harci bemutatókra is sor kerül.
A díjátadó ugyanakkor arra is jó lehetőség volt, hogy új kapcsolatok létesüljenek helyi, valamint az ország különböző pontjairól érkezett turisztikai vállalkozások között. Tizenhárom romániai utazási iroda képviselője is jelen volt, akik partnerkapcsolatban állnak, vagy új együttműködési lehetőséget keresnek Hargita megyei turisztikai profilú cégekkel.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Răzvan Pascu turisztikai marketing szakember elsősorban hozzájuk intézte a megye látványosságairól és vendégszeretetéről szóló beszédét. Szerinte minden turista, aki megfordult ezen a vidéken, elégedetten, és – a régióról terjedő negatív hírek ellenére, mint például, hogy itt nem beszélnek románul – kellemesen csalódva távozott innen.
– fogalmazott a több százezres követőtáborral rendelkező influenszer.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a járványhelyzet idején jóformán szünetelt a vendéglátás, ám ezt az időszakot is igyekeztek hasznossá tenni: a Visit Harghita csoporttal a belföldi kommunikáció megerősítésére koncentráltak. Arra fektettek nagy hangsúlyt, hogy népszerűsítsék a megye turisztikai látványosságait, szolgáltatóit, találkozókat, eseményeket szerveztek a kapcsolatok elmélyítése céljából.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A díjazás után igazi középkori hangulat varázsoltak az Arany Griff Rend harcosai a Mini-Erdély Parkban.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!