
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook
Ilyen tartósan forró nyarunk talán még soha nem volt, a sepsiszentgyörgyi strand nyári látogatottsága ehhez mérten nagy elégtételekre adott okot a működtető Rekreatív Rt.-nek – egészen addig, míg szezon közepén le nem kellett zárni a csúszdákat, mivel a működtetőnek egy újabb tanúsítványt kellett beszerezni.
2024. szeptember 10., 18:122024. szeptember 10., 18:12
Arról van szó, a Kazánok, Magas Nyomású Tartályok és Emelőszerkezetek Állami Felügyelete (ISCIR) azt kérte a Rekreatívtól, hogy
A dokumentációt összeállította az önkormányzat (hiszen a Rekreatív az önkormányzat vállalkozása) és benyújtotta az ISCIR brassói regionális központjához, ahová többek között Kovászna megye is tartozik. Az előírt terminuson belül nem kaptak választ, „gyakorlatilag nincs kivel kommunikálni” – panaszkodott Bodor Lóránd, a Rekreatív igazgatója.
Mivel azonban a strandon a csúszdák lezárása után is az addigi jegyárakat kellett fizetni, amit egyesek igen borsosnak találtak, ráadásul a fürdőzők jelentős része más településekről érkezett, és ők is pályáztak (volna) a csúszdahasználatra, igen hamar felére esett vissza a strand forgalma.
– mondta az igazgató.
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook
Végül a szezon statisztikája az iskolakezdéshez köthető zárásig a következőképpen alakult:
32 000 belépőt adtak el, ebből 2600 standard napi jegy,
80 bérletet váltottak, a helybelieknek kedvezményt nyújtó Sepsi Carddal 1200 teljes árú napijegyet váltottak meg,
továbbá 120 nagycsaládos belépőt és 4900 korhatáros (gyerekeknek és időseknek) belépőt.
Fotó: Antal Árpád/Facebook
Az ISCIR-tanúsítványt egyébként a sípálya felvonójára is meg kell szereznie a Rekreatívnak, addig az nem működhet.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!