
A marosvásárhelyi római katolikus temető alsó kápolnájában vehettek búcsút tisztelői pénteken délelőtt a két nappal korábban, 78 éves korában elhunyt Fodor Imrétől, a város mindeddig utolsó magyar polgármesterétől, akit aznap délután a csíksomlyói temetőben helyeztek örök nyugalomra. A gyászszertartást a Fodor testvérek által a Csibész Alapítványnak adományozott Fodor-ház kertjében tartották.
2015. október 04., 19:012015. október 04., 19:01
A Székely Nemzeti Tanács egykori elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács volt alelnöke, a Marosszéki Székely Tanács néhai elnöke lelki üdvéért Bakó Béla Pál ferences atya mondott misét, koncelebrált Csató Béla csíkszentkirályi plébános, homíliát Hajlák Attila kézdivásárhelyi segédlelkész, a megboldogult egykori gyóntatópapja mondott. Búcsúbeszédet Tőkés László, az EMNT elnöke, Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke, Gergely István, a Csibész Alapítvány elnöke, Kalmár Ferenc miniszteri biztos, a magyar kormány és az országgyűlés megbízottja mondott. Az egykori osztálytársak nevében Takács Lajos, a marosvásárhelyi harcostársak és a csángómagyarok képviseletében Ádám Valérián, míg a volt politikai foglyok és a Vitézi Rend reprezentánsaként Szilágyi Árpád vett búcsút az elhunyttól – áll Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának közleményében.
Fodor Imre az evangéliumi igazságkeresés jegyében végzett áldozatos munkát a közképviselet és érdekvédelem terén – emlékeztetett Tőkés László, méltatva az elhunyt politikai tevékenységét is, aminek nem csupán lokális, hanem regionális és nemzetközi dimenziói is voltak. Következetes autonomistaként egy idő után ellenzékbe szorult saját közösségén belül is, kényelmetlenné válva a többségi hatalom kegyeit keresők szemében. Mindazonáltal él bennünk a remény, hogy nem Fodor Imre volt Marosvásárhely utolsó magyar elöljárója, hanem csak a legutóbbi – mondta el az EMNT elnöke, aki bajtársaként, barátjaként, testvéreként vett tőle búcsút pénteken, békességet és üdvösséget kérve neki az Úrtól.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!