
Fotó: Iochom Zsolt
Ha egy faluközösség összefog csodákra képes – vallja a Csíkvacsárcsiban élő Péter Sándor, akinek július elsején teljesen leégett a csűre. Három hét alatt kalákában újjáépítették. A példaértékű összefogás egy magyarországi adományozót is cselekvésre ösztönzött.
2016. szeptember 14., 16:242016. szeptember 14., 16:24
Július elsejére virradóra három csűr és egy műhely égett le, állatok pusztultak el és gépek semmisültek meg Vacsárcsiban. A károsult gazdát szerdán meglátogatta Tánczos Barna szenátor, aki ez alkalommal a „futár” szerepét töltötte be. Mint elmondta, az elmúlt hét végén Aradon vett részt egy konferencián és ott kereste meg a magyarországi Pallér István Imre, aki értesült a Péter családot ért kárról és meghatotta az a közösségi összefogás, amelynek köszönhetően három hét alatt felépítették a leégett csűrt. Saját terméséből 50 kilogramm lucernamagot adományozott Péter Sándornak, a két zsáknyi vetőmagot házhoz vitte a szenátor.
Péter Sándor örömmel fogadta a nagylelkű felajánlást és beszámolt milyen példásan kiállt mellette a faluközösség: az önkéntes tűzoltók gyűjtést szerveztek, fával segítette a közbirtokosság, a polgármesteri hivatal, továbbá közel 2000 cserepet is kapott ajándékba. Mintegy hatvan ember segített, így kalákában újjá épült a csűr. A legnagyobb veszteség Péter Sándor lányát érte, hisz a tűzben odaveszett a család kedvenceként számon tartott póniló. Annak örülök, hogy legalább a kutyákat sikerült megmentenünk – mondta zárszóként Péter Sándor.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!