
Rendhagyó matematikatörténeti vetélkedőt tartottak csütörtökön Csíkszentmártonban: noha a Dezső Gábor Emlékversenyt immár ötödik alkalommal szervezték meg, idén először a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő is finanszírozta az eseményt, így rekordszámú, 16 négyfős csapat vehetett részt a megmérettetésen.
2015. április 11., 19:272015. április 11., 19:27
2015. április 11., 19:282015. április 11., 19:28
A támogatást az egyik szervező, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács pályázta meg, amely az elmúlt években több mint 60 tehetségápoló programot bonyolított le Erdélyben.
András Szilárd, a tanács elnöke, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Matematika és Informatika Intézetének docense elmondta: ebben az évben programjaik felét a reál tudományterületeken zajló tehetségápoló programok teszik ki, ezek közt pedig az emlékverseny az egyik kiemelt úgynevezett „jó gyakorlat”, vagyis tehetségápoló tevékenység.
A csíkszéki iskolák számára meghirdetett emlékverseny több szempontból is rendhagyó. Egyrészt az általános iskolai matematika-tananyaghoz kötődő történeti ismereteket dolgozza fel, így azon diákok számára is vonzó lehet, akik a humán tantárgyakat kedvelik. Formailag is eltér más versenyektől, ugyanis két fordulóból áll: a feladatmegoldó részből és a matematikatörténeti vetélkedőből.
A csütörtöki verseny feladatmegoldó fordulójának első helyezettje a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói alkotta Matek Ászok csapat lett, a második a szintén csíkszeredai Liviu Rebreanu Általános Iskola Zakuszka csapata, a harmadik helyezést pedig a bánkfalvi Márton Ferenc Általános Iskola Zéró A negyediken nevű csapata érte el.
A matematika-történeti vetélkedőn az első helyezett ugyancsak a Petőfi Sándor iskola Matek Ászok csapata lett, a második helyre a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola Origo nevű csapata került, míg harmadik lett a nagytusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola HomokoZók csapata.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!