
A szelektív hulladékgyűjtés fogalmával, illetve annak folyamatával is ismerkedhettek azok, akik ellátogattak a Hargita Megye Tanácsa által Csíkszeredában május 6-7-én szervezett Ökohétvégére.
2016. május 09., 18:402016. május 09., 18:40
A megyeháza oszlopcsarnokánál és épületében változatos programok vártak kicsiket és nagyokat egyaránt, emellett egyedi jellegű kézműves vásárral is készültek a szervezők.
Az észszerű hulladékgazdálkodás fontosságát hirdette Hargita Megye Tanácsa az Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszere elnevezésű projekt keretében megszervezett kétnapos programsorozat révén. A helyszínen gyerekek és felnőttek egyaránt hasznos elfoglaltságot találhattak maguknak. Előbbiek újrahasznosított játékokat próbálhattak ki, és készíthettek is ilyeneket, a nagyobbak pedig tudomást szerezhettek arról is, hogyan alkalmazható az újrahasznosítható hulladék az iparművészetben.
Sőt, erről a gyakorlatban is meggyőződhettek, hiszen a projekt keretében második alkalommal került sor újrahasznosított anyagokból készült termékek vásárára. Ám nem merült ki ennyiben a kétnapos foglalkozássorozat kínálata: volt lehetőség biciklibérlésre, gyerekeknek néptánc oktatásra, a szelektív hulladékgazdálkodásról szóló részletes tájékoztató anyagok átvételére. Az esti órákban pedig különböző zenei-együttesek biztosították a jó hangulatot a közeli színpadon. A legsikeresebbnek a péntek esti Bagossy Borthers Company koncertje bizonyult.
Az eseménysorozat részeként értékes tombolanyereményeket is kisorsoltak: 300 lejes kerékpár-vásárlási utalványt nyert a csíkszeredai Máthé Lóránd, 200 lejest a szintén csíkszeredai Tankó Zoltán, míg 150 lejes utalványt vihetett haza az ugyancsak csíkszeredai Nagy Attila.
(x)
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!