Matematikai tehetségnap Csíkszeredában

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Több mint száz, a Csíki-medence iskoláiban tanuló IV–VIII. osztályos diák vett részt az őket kísérő tanárokkal, szülőkkel szombaton a Márton Áron Gimnáziumban a SimpleX Egyesület által szervezett matematikai tehetségnapon.

Iochom Zsolt

2015. június 06., 20:262015. június 06., 20:26

A rendezvény a SimpleX Egyesület által a tanév során, kéthetente tartott szakkörök záróünnepélye, de ugyanakkor nyitott volt mindenki számára, így a csíkszeredai, csíkrákosi, csíkszentimrei, bánkfalvi csapatok mellett érkeztek Kibédről és Vargyasról is.

A hivatalos megnyitó után kvízversenyt tartottak, ahol húsz csapat mérte össze a találékonyságát geometriai, logikai feladatok, gyufarejtvények, számlálási feladatok, becslések, illetve egy meglepetéseket tartalmazó kategóriában. Ezzel egy időben az érdeklődőknek logikai játszóházban volt lehetőségük különböző logikai játékokat kipróbálni.

A kvízverseny után öt alternatív matematikai foglalkozás várta az résztvevőket. A legkisebb korosztály kísérletezett, és a matematikai modellezés alapjaival ismerkedett töltögetések segítségével Zsombori Gabriella és Csata Lili irányításával. Az V. osztályosok többek között a pünkösdi búcsú résztvevőinek számát becsülték meg Lengyel-Fischer Ágnes vezetésével. A VI. osztályos diákok a Babeș-Bolyai Tudományegyetem néhány mesteris hallgatójának társaságában karton darabokból fát raktak és ragasztottak össze Dénes Margit koordinálásával. VII. osztályban Tamási Csaba tartott számítógépes Geogebra foglalkozást, ahol a kvízverseny néhány feladatát vizsgálták meg. A VIII. osztályos, illetve a Márton Áron Gimnázium IX–XI-es diákjai kártyatrükk megfejtésével és új kártyatrükk tervezésével foglalkoztak András Szilárd felügyelete mellett.

A rendezvény egyben az általános iskolai tanulókra, valamint az egész csíki medencére 2010-ben kiterjesztett szakkörök öt éves ünnepi rendezvénye volt, amelyen együtt ünnepeltek a szakkörök jelenlegi és volt tagjai. Erre az alkalomra az egyesület tagjai egy összefoglaló jellegű kiadványt is készítettek. A SimpleX Egyesület regionális szakkörei az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács által kiemelt jó gyakorlatnak számítanak, arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a kooperatív munkát ne csak a diákok körében próbálják meg alkalmazni, hanem a tanári munka során is aknázzák ki ennek előnyeit. A szakkörök egy része és a záró rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett pályázati támogatásából valósult meg – tájékoztatott Csapó Hajnalka, a Márton Áron Gimnázium tanára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés