Alig két év leforgása alatt immár hatodik alkalommal kerül sor Isten szolgája Márton Áron püspök nyomdokain való zarándoklatra július 6–8. között. A zarándoklat nyitó szentmiséjét hétfőn reggel tartották a csíksomlyói kegytemplomban.
2015. július 06., 15:172015. július 06., 15:17
2015. július 06., 20:562015. július 06., 20:56
Az ünnepi szentmisét Urbán Erik, ferences templomigazgató, a megszentelt élet intézményeiért felelős érseki helynök celebrálta, aki emlékeztetett idén három emlékévet is tartunk: a világegyházban a Megszentelt Élet Évét, a gyulafehérvári főegyházmegyében a Szórvány Évét, míg a csíksomlyói kegytemplom a Mária-kegyszobor ötszáz éves évfordulója előtt tiszteleg.
„Amikor egy szent ember életútjának az állomásait felkeresik, az ő életének az eseményeibe bepillantanak, akkor kívánom, hogy ezáltal ne csak közelebb kerüljenek egy szenthez, egy példaképhez, hanem az ő életpéldáját követve lelkük templomát is építsék” – kérte a zarándokokat Erik testvér. Mint fogalmazott Márton Áron püspök „a mi szemünkben ember katedrálissá nőtte ki magát”, így ma is követendő példa lehet számunkra.
„Márton Áron püspök atya megtette azt, amit neki meg kellett tenni, szenvedéllyel élte a jelent. Nekünk is a mában kell élnünk, hogy jövőnk legyen! Ez a zarándoklat erősítsen meg abban, hogy mindenki megtalálja a maga hivatását” – fogalmazott az érseki helynök.
A háromnapos zarándokutat Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió munkatársa szervezte, hozzájuk társult még a csíkszentgyörgyi születésű Kasza László brassói káplán, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének viceposztulátora.
„Nemcsak a csíksomlyói Szűzanya áldásával indulunk három napos utunkra, hiszen Áron püspökhöz is nagyon kötődik ez a megszentelt hely. Itt végezte iskoláját, majd püspöki életében is fontos szerepet töltött be Csíksomlyó” – mondta a Vatikánban szolgáló Kovács Gergely posztulátor.
A zarándokút Erdély püspöke életének főbb állomásait érinti: a csíksomlyói kegytemplomtól indulva meglátogatták szülőfaluját, Csíkszentdomokost, innen útjuk a börtönévek leghírhedtebb helyszínére, Máramarosszigetre, a püspökszentelés helyszínére, Kolozsvárra és a püspöki székhelyre, Gyulafehérvárra vezet.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!