Mackógyógytorna lúdtalp ellen és a beszédébresztésért

A csíkszeredai Corvina könyvesházban és a Székelyhon.ro webáruházában is kapható a budapesti, gyermek gyógytornával foglalkozó Mackórendelő két kiadványa, a Mackógyógytorna lúdtalp ellen és a Mackógyógytorna a beszédébresztésért című könyv.

2013. október 21., 11:172013. október 21., 11:17

A Mackógyógytorna lúdtalp ellen című kiadványt a Mackórendelő gyógytornásza, Kovács Andrea állította össze azzal a céllal, hogy az otthon is végezhető gyakorlatok által segítséget nyújtsanak azon lúdtalpas gyerekek szüleinek, akik nem tudják gyógytornára vinni a gyerekeket. A könyvben olyan gyakorlatokat mutatnak be, amelyekhez nem szükségesek speciális eszközök, hanem otthon is megtalálható tárgyakkal, így például gombóccá csavart zoknival, szívószállal is el lehet végezni. A gyakorlatoknak olyan címeket adtak, amelyeket történetté lehet kerekíteni a gyerekek számára, így izgalmasabbá tehető számukra a torna. A kiadványban más módon is ösztönzik a kicsiket a gyakorlatok végzésére, a gyerekek kiszínezhetik a gyakorlatsor végén lévő ábrákat annyiszor, ahányszor elvégezték az adott gyakorlatsort, vagy pedig összeállíthatják kedvenc gyakorlataik sorát.

A könyvet főként olyan 4 és 12 év közötti gyerekeknek (és szüleiknek) ajánlják, akiknél lúdtalpat diagnosztizáltak, illetve akik hajlamosak erre, és megelőzésként szeretnék végezni a gyakorlatokat.
A Mackógyógytorna a beszédébresztésért című könyvet Fung Emília logopédus-szakpedagógus és Kovács Andrea szakgyógytornász állította össze a kevés beszédű gyerekek számára. Ez a kiadvány is gyakorlatsorokat tartalmaz, összesen hetven gyakorlatot, köztük féléves időtartamra szóló beszédfejlesztő programot, bölcsőhintás feladatsort, arctornát stb. A hat hónapos kortól három éves korig ajánlott gyakorlatokat azon kisgyerekek fejlesztésére dolgozták ki, akik keveset vagy pedig nem beszélnek. A szerzők a logopédia és a fejlesztő gyógytorna területeit kapcsolták össze a kiadványban.

Véleményük szerint a könyvet haszonnal forgathatják többek között a külföldön élő családok is, akik gyermeke a más nyelvi környezet miatt később kezd el beszélni, vagy pedig azon családok, amelyek a gyermek megkésett beszédfejlődése miatt nem tudnak könnyen szakemberrel konzultálni. Ajánlják ugyanakkor azon logopédusoknak is, akik csak havi-kéthavi rendszerességgel tudnak találkozni a hozzájuk forduló családokkal. A Mackógyógytorna a beszédébresztésért című könyv szerzői a szenzomotoros tréninget ötvözték logopédiai gyakorlatokkal, és olyan feladatsorokat állítottak össze, amelyeket a kevés beszédű gyerekek szülei otthon önállóan végeztethetnek. A könyv szerzői a gyakorlatokra pontos utasításokat adnak, a feladatokat fotókkal illusztrálva.

(x)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
Hirdetés