
Fotó: Iochom Zsolt
Az esős idő ellenére több száz városlakó kapcsolódott be a csíkszeredai Majláth Gusztáv Károly téren felállított adventi koszorú első gyertyájának ünnepélyes meggyújtására vasárnap délután.
2016. november 27., 21:182016. november 27., 21:18
2016. november 27., 22:482016. november 27., 22:48
Immár kilencedik éve, hogy az adventi időszak négy vasárnapján 17 órától rövid ünnepi műsor keretében felgyúl a hit, a remény, az öröm és a szeretet lángja. Az ünnepség kezdetén a városvezetés nevében Füleki Zoltán alpolgármester tolmácsolta Pilinszky János alkalomhoz illő sorait. Az advent a várakozásról szól, az után ami a miénk, szeretetben és szeretettel – fogalmazott köszöntőjében.
A folytatásban Tamás József püspök osztotta meg adventi gondolatait az egybegyűltekkel. „Adventünknek nagyon szép jelképe az adventi koszorú, amely magában foglalja mindazt, amit a keresztény embernek ebben az időszakban tennie kell. A gyertyák fénye Jézus Krisztusra emlékeztet bennünket, aki a világ világosságának nevezte önmagát. Rajtunk áll az, hogyan viszonyulunk Istennel szemben, és hogyan élünk azzal, amit fölkínál számunkra” – fogalmazott Tamás József püspök elmélkedésében.
Miután kigyúlt az első gyertyát jelképező fény a püspök atya áldását adta a város központjában felállított karácsonyfára és az azt körülölelő adventi koszorúra. A csíksomlyói kegytemplom kórusa is jelen volt az eseményen.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!