
Fotó: Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálata
A nyerges-tetői csata 167. évfordulója alkalmából vasárnap délután megtartották a hagyományos megemlékezést a történelmi esemény helyszínén – számol be Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálata.
2016. július 31., 22:532016. július 31., 22:53
2016. augusztus 02., 17:092016. augusztus 02., 17:09
Szántó László, Csíkkozmás polgármestere köszöntőjében azt mondta, tisztességes helytállással, kitartó harccal Gál Sándor tábornok katonái 1849. augusztus 1-jén megteremtették azt a feltételt, hogy unokáinknak megőrizhessük ezt a földet. „Tudták, hogy kölcsönkapták tőlünk ezt a földet, és ezt a kölcsönt vissza kell adni mindenáron, még ha az életükkel is kell fizetniük érte. Ma sem könnyű a mindennapos harcot megvívni egyszerű munkásként, hivatalban dolgozóként avagy vezetői minőségben, még ha nem is kell életünket adnunk. De igenis kötelességünk, hogy megvívjuk a harcot” – fogalmazott.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a csüggedőket, a megfáradtakat, a reményvesztetteket arra emlékeztette, mi volt 1849 legnagyszerűbb leckéje: „A 167 évvel ezelőtti szabadságharcosok java része iparos emberekből, az eke szarvát fogó földművesekből, tanítókból és – lássuk be – nem túl sok katonából állt. A szabadságharc szikrája, Gábor Áron is asztalosmester volt. Bár akkor sem látszott fényesnek a jövő, mégsem törődtek bele a kilátástalanságba. Üres volt a zsebük, de hatalmas volt a hitük. Nem fogadták el, hogy a jövő nekik semmit se tartogat, és hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát. Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint amennyi nekik volt, még ezeket a hegyeket is meg tudjuk mozgatni” – mondta a Kovászna megyei elnök.
Tánczos Barna szenátor szerint a huszárok „Erőt, tisztességet!” köszöntésében, e két szóban benne van fél évezrednyi magyar sors, benne van az egyén vagy a közösség, akár a nemzet számára kijelölt, járható út. „Napjainkban sem kevésbé fontos e két mély, történelmi és erkölcsi töltetű szó: erő és tisztesség. Legyen az mindennapos kézfogást kísérő vagy kivételes alkalmakkor hallott, katonásan pergő köszöntő, akár ünnepi beszéd mottója, e két szó megadhat mindent, amire ma nekünk, székelyeknek szükségünk van: erős közösséget, tisztességes vezetőket. Ha mindennapjainkat is e két szó vezeti, ha képesek vagyunk erősek, bátrak és tisztességesek maradni, hiszem azt, hogy nem volt hiábavaló őseink véráldozata” – fejtette ki a szenátor.
Jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki a megyei tanács és az RMDSZ Csíki Területi Szervezete nevében koszorúzott Becze István és Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsossal együtt, továbbá Korodi Attila parlamenti képviselő is elhelyezte koszorúját.
Az eseményen fellépett a Bojzás és a Bojzácska néptáncegyüttes, valamint Vaszi Levente népdalénekes. Darvas-Kozma József esperes a közös ima előtt rámutatott, hogy 1550-ben, 1660-ban és 1849. augusztus elsején is a székelyek minden támadást visszavertek a Nyerges-tetőn, amihez a szülőföld iránti ragaszkodás adott erőt. „Ez a megemlékezés a szabadság és az igazság szeretetéről szól, amely ellenállásra sarkall” – hangsúlyozta a címzetes esperes.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!