Fotó: Iochom Zsolt
Kellemes meglepetésben lehetett részük mindazoknak, akik szombat este a csíkszeredai Merkúr áruházban vásároltak. A villámcsődületen a Lux Aurumque (Aranyló fény) kórus tagjai karácsonyi dalokat énekeltek.
2014. december 13., 21:312014. december 13., 21:31
2014. december 13., 22:102014. december 13., 22:10
Este 19 órakor egy énekhangra figyelhettek fel a vásárlók, majd hirtelen egymás után kapcsolódtak be az emberek és közösen énekelték a mindenki által jól ismert Mennyből az angyal kezdetű dalt. A vásárlók között elvegyült kórustagok letették bevásárló kosaraikat, előkerültek a kották és a triangulum, és a közel húsz fős kórus magyar nyelvű karácsonyi dalokkal hirdette, hogy közeledik a születés csodája, a Karácsony. A jelenlévők félbehagyták a vásárlást, megálltak és hallgatták az énekeket, sikerült sokak arcára örömöt és mosolyt csalni. A dalok eléneklését követően tapssal fejezte ki tetszését a hallgatóság, majd ki-ki folytatta az esti bevásárlást.
A négy éve alakult csíkszeredai kórus főként zenetanárokból áll, de van közöttük építész, régész, angol és magyar tanárnő is. A Ványolós András zenetanár által vezetett kórus célja a kortárs klasszikus kórusirodalom tanulmányozása, bemutatása. Tavaly hasonló villámcsődületet tartottak húsvét előtt a csíkszeredai piaccsarnokban.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!