
Fotó: Kristó Róbert
A lelkigyakorlat az imán és az elmélkedésen alapul. Egy lelki út, amelynek bejárása során közelebb kerülünk Istenhez – fogalmazott Szatmári Ingrid csíkszeredai református lelkipásztor. A megyeszékhelyi egyházközség tavalyhoz hasonlóan ezúttal is nagyböjti lelkigyakorlatra hívja a híveket, melynek célja a húsvéti ünnepre való készülődés, a hitélet elmélyítése.
2014. március 10., 20:062014. március 10., 20:06
A nagyböjti időszakban az egyház elsősorban Jézus Krisztus szenvedéseire figyel, a keresztút eseményeire. A 40 nap jelenti Krisztus 40 napos böjtjét, melynek során az Úr Jézus szent küldetésére készült, és legyőzte a sátán kísértését – fogalmazott a református lelkipásztor. Hozzátette, minden böjti időszakban mindenki számára felkészülési lehetőség nyílik, hogy a húsvéti ünnepkörben elhangzó üzeneteknek helyet készítsünk a szívekben. Eme készülődésnek az egyik módja például a lelkigyakorlat. amely az imán és az elmélkedésen alapul. Egy lelki út, melynek bejárása során közelebb kerülünk Istenhez, hitünk titkaihoz, Jézus Krisztus tanításához. Ugyanakkor önmagunk megismerésében is segít, helyünk megtalálásában.
Rendszeres találkozás, napi feladat
Mint azt a lelkipásztortól megtudtuk, a lelkigyakorlat az egész nagyböjt idejére szól, ebben az időszakban keddenként 17 órától találkozik a csoport. „Elmélkedést tartok, imamódokat ismerünk meg, majd mindenki megkapja a következő hétre szóló anyagot, a szentírási részekkel és rövid elmélkedésekkel” – részletezte Szatmári. Kiemelte, az említett program alapján aztán mindenki otthon imádkozik, és minden-napjaiban odafigyel Isten jelenlétére. Minden napra kap egy kis feladatot, gyakorlatot, melyet megpróbál megélni. A következő kedden pedig a csoport tagjai megosztják egymással lelki tapasztalataikat, élményeiket és nehézségeiket.
Az Istennel való kapcsolat a legfontosabb
„A böjtnek a lényege, hogy az embert semmi ne zavarja az Istennel való beszélgetésben, az Istennel való közösségben, Isten megismerésében. Ami ezt segíti, az jó, és ami ezt akadályozza, az nem jó” – nyomatékosított Szatmári Ingrid. Elmondta, sok minden zavarhatja az Isten és az ember kapcsolatát és e zavaró tényezők eloszlatásának egyik módja lehet az önfegyelem, önmegtartóztatás az étkezés és az élet bármely más területét illetően, vagy a különös igyekezet a hálából fakadó jócselekedetek gyakorlására, áldozathozatalra. Az egyiket passzív böjtnek, a másikat aktív böjtnek nevezhetjük, de mindig imádságos lelkülettel gyakoroljuk.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!