
Fotó: Veres Nándor
Ismét károkat okoztak a gátakat építő hódok. Ezúttal a Tusnád községhez tartozó Újtusnád környékét „szemelték ki” váraik felépítéséhez. A polgármester szerint nehezen megoldható problémáról van szó.
2016. július 14., 20:272016. július 14., 20:27
Korodi Antal, Tusnád község önkéntes tűzoltó-alakulatának vezetője szerint az elmúlt időszak esőzéseinek következtében megnőtt a Mitács-patak hozama, a hódok által épített torlasz viszont megnehezítette a víz lefolyását, így a patak mindkét partján kiöntött. A víz elárasztott 21 háztartást, 14 hektár kaszálót, valamint 2 és fél kilométer községi utat. Védett állatról lévén szó, a torlaszokhoz csak sürgős esetben szabad hozzányúlni, mivel ez most indokolttá vált, a hatóságok úgy határoztak, hogy lerombolják a gátat – írja az Agerpres hírügynökség.
György József, Tusnád község polgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy kárfelmérés után Tusnád Község Polgármesteri Hivatala benyújtott egy kárigénylést a környezetvédelmi minisztériumhoz. A problémájuk azonban az, hogy eddig egyetlen olyan esetről sem tudnak az egész országban, amikor hasonló helyzetben bármiféle kárt megtérítettek volna. A községben viszont a veszély továbbra is fennáll, hiszen a hódok újra felépítik a gátat, és „a következő esőzésnél ugyanez lesz a probléma” – nyilatkozta.
Az elmúlt években már többször beszámoltunk a hódok tevékenységének következtében kialakuló károkról a környező településeken. 2011-ben a Fiság mentén okozták a legtöbb problémát, ahol a védőgátakba fúrt odúikkal meggyengítették azok szerkezetét. Így a gátak árvíz esetén sokkal könnyebben átszakadhatnak. 2012-ben Csatószeget „veszélyeztették” a hódok által épített keresztgátak, melyek esőzés után a patak kiöntését eredményezhették. A hódokat védett állatként évekkel ezelőtt telepítették vissza Székelyföld egyes folyóiba.
Gerczuj Tímea
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!