Fotó: Szigeti Vajk István
Zsúfolásig megtelt szombaton este a felújított csíki mozi épülete, ahol az első kulturális eseményre több mint háromszázan voltak kíváncsiak.
2015. február 22., 15:162015. február 22., 15:16
2015. február 24., 12:562015. február 24., 12:56
A zene nem ismer határokat nevet viselő hangversenyen a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola egyesített kórusa és zenekara lépett fel, mintegy száznegyven diák.
A két tanintézet szakmai kapcsolata a 2010. évi Határtalanul pályázattal indult, és már az első találkozás, a debreceni intézmény ideutazása alkalmával kiderült, hogy hatalmas lehetőségeket rejt magában. A kapcsolat azóta is gyümölcsöző – fogalmazott Kirmájer Enikő, a Nagy István Művészeti Szakközépiskola igazgatója. A megelőző öt napos próbaidőszakban a közös együttesek munkáját a két intézmény kórusának vezetői – Végh Mónika és Gergely-Simon Ibolya – segítették, valamint Péter Ernő a Nagy István Művészeti Középiskola zenekarának vezetője. A felújított filmszínházban a közös szimfonikus zenekart és kórust Nagy Máté vezényelte.
Kovács János, a debreceni iskola igazgatója meglátása szerint a Kodály Zoltán nyomdokain alkotó magyar zeneszerzők műveinek bemutatása új távlatokat nyitott, a diákok és az oktatók szakmai látóterét jelentősen bővítette. Az egyesített kórus elsőként Kodály Zoltán Fölszállott a páva művét adta elő, majd Orbán György 126-os zsoltára csendült fel. A zenekar előadásában Joseph Haydn: 94-es szimfónia II-III tétele, Georges Bizet: Djamileh nyitánya, továbbá a kórus és zenekar előadásában: Benjamin Britten: 150-es zsoltára hangzott el.
A Határtalanul pályázatnak köszönhetően ugyanezzel az előadással március 27-én Debrecenben is felléphet a két iskola diáksága.
szóljon hozzá!