
Fotó: Iochom Zsolt
Hétfőn tartották a Hargita megyei családok és gyermekek hagyományőrző napját Csíkszeredában a Szabadság téren, ahol számos program várta a gyerekeket, többek között néptáncoktatás és kézműves foglalkozások. A Hargita együttes 100. alkalommal mutatta be a János vitézt.
2015. június 02., 10:272015. június 02., 10:27
2015. június 02., 10:342015. június 02., 10:34
A Hargita Megye Tanácsa által szervezett gyermeknapi rendezvénysorozat változatos programokat kínált a több száz óvodásnak és kisiskolásnak: olyan népi mesterségekkel ismerkedhettek meg és próbálhattak ki mint az agyagozás, a nemezelés és a fafaragás. Emellett arcfestés, pólófestés, aszfaltrajzverseny, rajzverseny, kisállat-kiállítás is várta a gyerekeket.
A Hargita Megyei Művészeti Népiskola a népi mesterségek bemutatása mellett hangszersimogatóval is jelen volt az eseményen. Ugyanakkor sportban is bizonyíthattak a fiatalok: kerékpáros ügyességi verseny, tájfutás és zumba szerepelt a programban.
A fennállásának huszonöt évét ünneplő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai néptáncoktatásba vonták be a gyerekeket, majd nagy sikerrel mutatták be immár századik alkalommal a János vitéz című táncjátékukat. Az esemény végén díjazták a versenyeken, vetélkedőkön legjobbnak bizonyuló gyerekeket korcsoportonként.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!