
Fotó: Veres Nándor
A Csíki Székely Múzeum decembertől a Ne dobd ki! – A hónap tárgya elnevezéssel folytatja a várostörténeti kiállítás előkészítéseként zajló helytörténeti, tárgygyűjtési projektjét.
2015. december 08., 18:002015. december 08., 18:00
Az intézmény közleménye kitér arra, hogy a várostörténeti kiállítást előkészítő és egyben népszerűsítő kampány keretében ezentúl hónapról hónapra egy-egy meghatározott témát, valamint egy már beérkezett tárgyat vagy dokumentumot állítanak a figyelem középpontjába.
„Azt tapasztaltuk, hogy amikor múzeumi gyűjtésről hallanak, az emberek elsősorban valamilyen értékes, különleges tárgyra, esetleg nyomtatványra, fényképre gondolnak. Pedig mindezek mellett gyakran értéktelennek tűnő, egészen hétköznapi használati tárgyakra is szüksége van a múzeumnak” – véli Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója.
Decemberben a karácsony és újév áll a projekt középpontjában, a kiemelt tárgy pedig egy 1920 körül készült fénykép dr. Hirsch Hugóné hagyatékából. Ebben a hónapban elsősorban 1989 előtti, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó tárgyakat és fényképeket vár a Csíki Székely Múzeum, karácsonyfadíszt, szaloncukorpapírt, karácsonyi képes levelezőlapot, karácsonyi ünnepségekről, családi karácsonyokról, pásztorjátékról készült fényképeket, egyaránt adományozhatnak a csíkiak és környékbeliek.
A Csíki Székely Múzeum ugyanakkor az új év kezdetéhez kapcsolódó tárgyakat is vár, legyenek azok zseb-, képes- és falinaptárak, kalendáriumok vagy üdvözlőlapok. A következő hónapok témái: a csíkszeredai kereskedelem, az iparosság, a farsang, a polgári lakásbelső, a gyerekkor, az iskolai élet, a katonáskodás. További részletek a csikimuzeum.ro oldalon találhatóak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!