Figurális, urbánus és rituális

Leginkább a részletek foglalkoztatják a festőt, habár emberi alakjai hasonlítanak Paul Gauguin és Henri Matisse zsánerfiguráihoz, a szokatlan kompozíciók, a tárgyakra és testbeszédre való összpontosítás egyedivé teszik alkotásait. „Tulajdonképpen az ember környezetéhez való viszonya Csató képeinek központi motívuma, éppen ezért nincs arra szüksége, hogy olyan fontos testrészeket, mint a fej és az arc megjelenítsen. A figurák karakterét cselekvéseik, mozdulataik és az őket körülvevő tárgyak adják. Azt azonban már nehezebb lenne eldönteni, hogy ezek a figurák egy urbanista festő elvágyódásának idealizációi, avagy a szokatlanra, a nem hétköznapi egyszerűségre éhes festő észrevételei. Talán mindkettő” – elemzi a festő szokatlan témaválasztásait Sárvári Zita.

Az alkotó pedig azt vallja, hogy a rohanó világunkban nem is annyira a mozgás, hanem éppen az emberek nyugalmi állapota érdekli. Nem pillanatkockát merevít ki egy történetből, hanem ehelyett egy olyan jelenetet ábrázol, amely mesélni tud. „Szeretem a nyugodt, állandónak tetsző dolgokat. Szeretek drabális embereket festeni, és szeretek vékony embereket festeni. Ezek az emberek általában nők, akik nem sietnek sehová, szívesen eljátszanak például a „régimódi” telefonzsinórral vagy bármi mással, ami közelükbe kerül. Néha kacérkodnak, néha távolságtartók. Olykor elszigetelteknek tűnnek, olykor pedig pont a zsinór az (vagy más motívum, például egy szobanövény vagy gyümölcs), ami idekapcsolja őket a valósághoz. Így kötődnek ők a jelen pillanathoz, ezáltal kizökkenve tűnődő állapotukból. Ezeket a pillanatokat merevítem ki, hogy jól szemügyre vehessük őket. A kimerevítés talán nem a legpontosabb szó, hiszen nem egy megállított felvételt szeretnék mutatni, hanem egy pillanatképet, amin az történik, amit épp látunk” – írja a Nextartgaleria.hu portálon.

Amúgy, nemcsak ezek a megoldások teszik sajátossá festészetét, hanem a vásznon elmesélt történetek is. „A művészettörténeti értelemben vett narratív festészettől a maga egyediségével és sajátos történeteivel tér el a művész és kiindulási pontként egy naivabb ábrázolási módot tett sajátjává. Ez a kicsit neo-folk irányba tartó festészeti mód, vagy nevezzük kívül álló festészetnek, nem kapcsolódik bele egyetlen mainstream figurális festészeti áramlatba sem, hanem követi a saját útját. Nem meglepő tehát, ha azt mondom, ez a koherens festészeti mód ma a legérdekesebb, legfelkapottabb és legkülönlegesebb a figurális áramlatok között” – jegyzi meg Csató József stílusáról Sárvári Zita.  

A kurátor azt is hozzáteszi, hogy az alkotó legújabb munkái régi falfestményekre emlékeztetnek: „direkt elrajzolások, informel háttér, kiegyensúlyozatlan arányok és egyszerűsítés. A francia avantgárd mestereinek társadalomból kivonuló és a primitív társadalmak művészete felé forduló gesztusánál időben még távolabb kell keresnünk a forrásokat, talán egy vadászat előtti szakrális rítus körül.”

Csató József (sz. 1980, Mezőkövesd)
Az alkotó az Egri Tanárképző Főiskola (EKFT) rajz-, és vizuális kommunikáció szakos tanulmányai után (1998–2000), a budapesti Képzőművészeti Egyetemen (MKE) Maurer Dóra festő osztályán végzett 2006-ban. 2000-ben Tóth Menyhért ösztöndíjban részesült, majd 2004-ben Erasmus ösztöndíjjal a Nürnbergi Képzőművészeti Egyetem Angerman osztályában gyűjtött tapasztalatot. Jelenleg Budapesten él és dolgozik.