Elbúcsúztak az egészségügyi posztlíceum végzősei

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

A Márton Áron Gimnázium kápolnájában tartották csütörtökön a Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum ötvenkét végzős diákjának tanévzáró ünnepségét.

Iochom Zsolt

2015. május 21., 17:592015. május 21., 17:59

2015. május 22., 10:162015. május 22., 10:16

A Darvas-Kozma József esperes-plébános által celebrált szentmisét követően a végzős diákokat először Birta Mária igazgatónő köszöntötte, aki arra biztatta őket, hogy a dolgukat a lehető legjobban végezzék el. Az iskola az elmúlt három évben nagy családként adott otthont számukra, és az itt eltöltött idő alatt minden végzős lelkiismeretesen felkészült hivatásának gyakorlására. „Azt kívánom, hogy az iskola falai közül kikerülve találjatok otthonra a világban, a családban, a szakmában és a közösségben” – hangsúlyozta az igazgatónő, mint az egyik végzős osztály osztályfőnöke.

A folytatásban Ráduly Erzsébet igazgatónő, végzős osztályfőnök, köszöntötte a ballagókat, külön köszöntve tizenkét fiatalembert, továbbá tíz családanyát, akik gyerekek és munka mellett is sikeresen elvégezték a három éves képzést.

Az ünnepség kiemelkedő mozzanata az egészségügyi asszisztensek fogadalmának elmondása volt. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetét fejezte ki az asszisztenseknek, akik nagy segítséget nyújtottak az elmúlt hét folyamán a Csíkszentgyörgyön tartott szűrővizsgálat során. Ez alkalomból emléklapot nyújtott át Birta Mária igazgatónőnek.

A másodévesek részéről Benczédi Krisztina búcsúztatta a ballagókat, majd az alsóbb évfolyamosok virággal köszöntötték társaikat. A végzősök nevében az évfolyamelső Szilágyi Katalin osztotta meg ünnepi gondolatait és fejezte ki köszönetét az iskola vezetőinek és az oktató szakorvosoknak.

A kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát kifejtő tanulók díjazása után az ünnepség az iskola diákjainak verses-zenés műsorával zárult, a Sunshine együttes közreműködésével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés