Csíkszeredában is járt az immár szentté avatott Teréz Anya

Huszonhat évvel ezelőtt, 1990. június 9-én Csíkszeredába és Csíksomlyóra is ellátogatott az akkor már 80 esztendős Teréz anya, akit vasárnap avatott szentté Ferenc pápa. Róla emlékezett meg Darvas-Kozma József esperes, valamint a csíksomlyói Mária-köszöntőre összesereglett hívek.

Iochom Zsolt

2016. szeptember 04., 17:252016. szeptember 04., 17:25

2016. szeptember 05., 10:152016. szeptember 05., 10:15

Az aromán kisebbséghez tartozó Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított Kalkuttában. 1950 októberében Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend megalapítására. A szegényekért és betegekért végzett szolgálatáért 1979-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. II. János Pál pápa 2003-ban avatta boldoggá a római Szent Péter téren mintegy kétszázezer hívő előtt.

Bálint Lajos érsek meghívására Teréz anya 1990. június 8-án reggel érkezett néhány nővér kíséretében repülőgéppel Bukarestbe, ahol Babota Tibor sepsiszentgyörgyi káplán várta és helikopterrel Sepsiszentgyörgyre szállították, ahol az őrkői roma telepre látogatott ki. Másnap a délutáni órákban tett látogatást Csíkszeredában.

A Szent Kereszt Plébánia Egyházközségi apostolának szeptember 4-i számában Darvas-Kozma József esperes-plébános felidézi a csíkszeredai látogatást. „Babota tisztelendő úr telefonon értesítette plébániánkat, hogy 4 óra tájban Teréz anya és a kíséretében levő nővérek Csíkszeredába látogatnak. Rövid idő alatt összetoboroztak néhány száz gyermeket és felnőttet a Deszka-templomba.” A plébánia akkori lapja, a Kisharang így számolt be a nem mindennapi látogatásról: „Senki sem bánta meg, aki várta a nagy vendéget. Törékeny testben láttunk élő szentet, s hallottuk ajkán a Szentlélektől sugallt szavakat. Arra kért, hogy segítsük a rászorulókat, hogy szeressük és imádjuk az Oltáriszentségben köztünk lakó Krisztust. A karon ülő kisded, akit megsimogatott, öregkorában is tekintse kegyelemnek a nagy eseményt. Éneklő hívek között vonult a templom előtt várakozó autóhoz. Ott is körülálltuk imádkozva, szent dalokat énekelve, integetve vettünk búcsút Tőle – tőlük. Bárcsak teljesedne kívánságunk, hogy nálunk is letelepedjenek leányai. Azt mondta, ha a püspök akarja, s ha mi is adunk hivatást, akkor úgy lesz. Itt láttunk ma egy törékeny nőben Béke Nobel-díjas rendalapítót és szentet.” (Kisharang, 1990. 8. szám.)

Darvas-Kozma József egy fényképet is közzé tett Teréz anya csíkszeredai látogatásáról, amelyet Babota Tibortól kapott ajándékba. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a fotón felismerhető Szabó Mária és Miklós Teréz sekrestyés is. Miután Teréz anya meglátogatta a Deszka-templomot, Borbély Gábor plébános lelkére kötötte, hogyha idővel új templomot építenek, ezt akkor is őrizzék meg. Így áll ma a Deszka-templom Szécsenyben – mondta érdeklődésünkre Darvas-Kozma József.

Kalkuttai Teréz anya szentté avatásának előestéjén róla is megemlékezett Urbán Erik ferences templomigazgató a csíksomlyói pápai kisbazilikában bemutatott elsőszombati Mária-köszöntőn. Erik testvértől azt is megtudtuk, hogy a kegytemplomba ellátogató szentet Bartók Albert házfőnök és Márk József atya fogadta, majd Margit, a szakácsnő vezette körbe. Albert atya elmondása nyomán tudjuk, hogy Teréz anya ekkor összeütötte a két öklét, mondván, össze kell törni a kommunizmust! – osztotta meg velünk a történetet Erik testvér.

Teréz anyát Ferenc pápa vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter téren vette fel a szentek sorába, a ceremóniára mintegy százezren érkeztek a világ minden tájáról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés