
Fotó: Iochom Zsolt
Mintegy ötvenen vágtak neki a IX. Ferences Biciklitúrának (FerBit), hogy három napon át két keréken haladva közelebb kerüljenek Istenhez. Vasárnap este célba értek az idei túra résztvevői.
2016. augusztus 30., 18:222016. augusztus 30., 18:22
2016. augusztus 30., 18:352016. augusztus 30., 18:35
A kerékpáros „zarándokok” Székelyföld különböző falvaiból, városaiból érkezve együtt indultak augusztus 26-án, pénteken reggel a Sepsiszentgyörgy–Kovászna–Esztelnek–Csíksomlyó útvonalat téve meg. Az idei FerBit jelmondatának az „Irgalmasok, mint az Atya” gondolatot választották.
Vasárnap kora délután Urbán Erik ferences templomigazgató a csíkszeredai Szabadság téren várta a FerBit résztvevőit, hogy az utolsó kilométereket közösen tegyék meg a kegytemplomig.
A gyimesfelsőloki születésű Főcze Imre Bonaventura ferences testvér vezetésével vasárnap délután szerencsésen megérkeztek a fiatalok a csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol énekszóval és csendes imával mondtak köszönetet a megtett útért. Vasárnap este az Irgalmasság kapuján áthaladva a csíksomlyói kegytemplomban hálaadó szentmisét mutatott be Urbán Erik ferences templomigazgató és a Kaplonyban élő Bonaventura testvér.
Erik testvér elmélkedésében kihangsúlyozta, hogy a sport és a lelki élet mennyire összetartozik. Megítélése szerint aki rendszeresen sportol, annak jobb a közérzete, és mindazok, akik fizikailag edzenek, a lelkiekben kiegyensúlyozottabbak.
Bonaventura testvértől, a zarándoklat főszervezőjétől megtudtuk, hogy az idei túrát is az imádságos lelkület, az együttlét megtapasztalása, a természet szépsége, és a kötetlen beszélgetések tették emlékezetessé.
A csíkszeredai Péter Szabolcs már a negyedik alkalommal vett részt a ferences biciklitúrán, ahol nagyon sok új barátra tett szert. „Nagyon jó közösség alakult ki, és jó volt megtapasztalni milyen az amikor ötvenen gurulunk. Sportolunk is, de közben a lelkünket is ápoljuk. Mindenhol vártak és nagy szeretettel fogadtak” – osztotta meg velünk tapasztalatait.
A gyergyóditrói Benede Viola a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón hallott a FerBit-ről, barátnője biztatására döntött úgy, hogy csatlakozik. Számára a legnagyobb élmény az volt, amikor feljutottak a Nyerges-tetőre, egymást biztatva és bátorítva végig az út során. Arra bátorítja a 14–35 év közötti fiatalokat, hogy bátran jelentkezzenek majd a jubileumi FerBit-re, Erdély minden területéről várják a kerékpározni vágyókat.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!