„Élő könyvtár” a bölcs választásért

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Húsz élő könyvet lehetett kikölcsönözni a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiumában szervezett pályaorientációs foglalkozáson. A középiskolások részéről élénk érdeklődés mutatkozott a különböző szakmákat ismertető „könyvek” iránt.

Iochom Zsolt

2017. február 04., 11:442017. február 04., 11:44

Tamás Levente iskolaigazgató elmondta, hogy a diákok körében végzett közvéleménykutatás eredményéből az látszott, nagyon foglalkoztatja az élettervezés a fiatalokat. A pályaorientációs foglalkozás a Segítő Mária Diáktanácsa társszervezésében, a gimnázium szülői közösségének támogatásával valósult meg szerdán. András Tímea, a diáktanács elnöke kifejtette, mekkora segítség számukra, hogy hiteles forrásokból ismerhetnek meg jobban egy-egy olyan szakmát, amely iránt érdeklődést mutatnak a diákok. „A találkozó lényege az, hogy közelebb kerüljenek a továbbtanulás előtt álló diákok a szakmák képviselőihez” – fogalmazott Csíki Emese projektfelelős.

A meghívottak között családorvos, kardiológus szakorvos, szülésznő, gyógytornász, gyógyszerész, asszisztens, iskolapszichológus, klinikai szakpszichológus, biológus, vegyészmérnök, informatikus, villamosmérnök, közgazdász, testnevelő tanár, ügyvéd, szociológus, újságíró, rendőr és tűzoltó szerepelt, akik saját tapasztalataikat osztották meg a diákokkal, kérdéseiket is megválaszolva. A tanulók előzetes bejelentkezés alapján, 4–5 fős csoportokba szerveződve, három alkalommal kölcsönöztek ki „élő kötetet” 20–25 percnyi időre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában

Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés

A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

2026. október 31., szombat

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő

Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet

Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet
2026. október 30., péntek

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen

Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen
2026. október 30., péntek

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére

Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Közbeszerzés lesz a több éve késlekedő Nagy István festő sétány felújítására

Noha finanszírozási szerződés még nincs az Anghel Saligny-programmal, nemsokára kiírják a közbeszerzési eljárást a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújítására. A több éve késlekedő beruházás elkezdésének időpontja így közelebb kerül.

Közbeszerzés lesz a több éve késlekedő Nagy István festő sétány felújítására
2026. október 29., csütörtök

Nem múlt el a veszettség veszélye Csíkszeredában, a gazdák segítségét kérik

Továbbra is fennáll a veszettség veszélye Csíkszeredában, ezért a háziállatok mielőbbi beoltására kérik a lakosságot. Az szakemberek folyamatosan végzik a megelőző intézkedéseket, de a gazdák együttműködésére is szükség van.

Nem múlt el a veszettség veszélye Csíkszeredában, a gazdák segítségét kérik
2026. október 29., csütörtök

Közösségi térré alakul a műemléktemplom mellett újjáépülő imaház Csíkszentmártonban

Közösségi térnek szánják a csíkszentmártoni római katolikus templom szoros szomszédságában újjáépülő imaházat. A kivitelező nyár óta dolgozik az épületen, az építkezés műemlékvédelmi szempontból is különös figyelmet kap. Mutatjuk a látványterveket.

Közösségi térré alakul a műemléktemplom mellett újjáépülő imaház Csíkszentmártonban
Hirdetés