
Fotó: Iochom Zsolt
Országos magyar római katolikus hittanversenynek adott otthont Csíkszereda április 28–30. között. Az olimpiásznak a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium volt a házigazdája.
2016. május 01., 10:442016. május 01., 10:44
2016. május 01., 23:332016. május 01., 23:33
A Tanúim lesztek elnevezésű tantárgyverseny ünnepélyes megnyitóját péntek délelőtt tartották a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, ahol Tamás József püspök celebrált szentmisét. Elmélkedésében rámutatott arra, hogy a szépen megélt keresztény élet a legszebb tanúságtétel.
Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő örömének adott hangot, hogy az idei évtől a vetélkedő minisztériumi elismerésben részesült, ugyanakkor a Gyulafehérvári Főegyházmegye mellett a Szatmári egyházmegye is képviseltette magát e rangos megmérettetésen. Csíkszeredáról és a csíki oktatás múltjáról Darvas-Kozma József esperes-plébános nyújtott rövid történelmi áttekintőt a fiataloknak.
A vetélkedő fontosságát hangsúlyozta beszédében Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, köszönetét fejezve ki Bogos Mária szaktanfelügyelőnek és a házigazda iskola vezetőségének. A továbbiakban Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke és Holló László a versenybizottság elnöke látta el jótanácsokkal a versenyzőket.
Az eredményhirdetést és a díjkiosztót szombaton tartották a katolikus gimnázium kollégiumának dísztermében. Az évfolyamonként kiosztott összesen 30 első, második és harmadik díj közül 14 Hargita megyében maradt.
Az alábbi eredmények születtek:
VII. osztály
I. hely Kinczel Irisz (Kálmándi Általános Iskola), II. Antal Balázs (Petőfi Sándor Iskolaközpont, Csíkdánfalva), III. Balla Boglárka (Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola, Gyimesközéplok).
VIII. osztály
I. hely Légrádi Zsófia (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly), II. Opra Júlia (Márton Áron Általános Iskola, Csíkszentdomokos), III. Bodor Bernadett (Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola, Gyimesközéplok).
IX. osztály (világi)
I. hely Babtan-Varga Teodóra (Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár), II. Fűzi Botond (Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely), III. Katona Hunor (Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár).
IX. osztály (teológiai)
I. hely Szabó Alexandra (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely), II. Hajnal Rita (Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum, Gyimesfelsőlok), III. Ferencz Fülöp Hunor (Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum, Gyulafehérvár).
X. osztály (világi)
I. hely Linzenbold Evelin (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, Szatmárnémeti), II. Biró Boglárka (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda), III. András Ákos (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda).
X. osztály (teológiai)
I. hely Kopacz Róbert (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda), II. Hodor Márk (Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely), III. Kovács Bernadett (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely).
XI. osztály (világi)
I. hely Lázár Szabolcs (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely), II. Sándor Zsófia (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti), III. Menzák Eszter (Nagykárolyi Elméleti Líceum).
XI. osztály (teológiai)
I. hely Szabó Blanka (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely), II. Szabó Petra (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly), III. Ferencz Egon József (Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum, Gyulafehérvár).
XII. osztály (világi)
I. hely Csiszer Katalin (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda), II. Walcz Beatrix (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy), III. Tunyogi György (Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár).
XII. osztály (teológiai)
I. hely Illés Enikő (Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely), II. Kozma Dalma (Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyergyószentmiklós), III. Sólyom László (Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum, Gyulafehérvár).
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
szóljon hozzá!