A székely-magyarok rituális szimbólumai

A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig sorozat 98. előadásának alapjául Balázs Lajos Rituális szimbólumok című, nemrégiben napvilágot látott könyve szolgált. „A rituális szimbólumok, a szimbolikus rítusok a vágy rítusai. Az emberi vágyak elérésének mágikus eszközei is, az emberi vágyak beteljesülésének élményrítusai” – véli a néprajzkutató.

A Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából című kötet négy évtizednyi néprajzi kutatómunka eredményeit összegzi. Balázs Lajos arra törekszik, hogy néhány tradicionális, olykor talán lokális egyéni és egyedi rituális szimbólumot megismertessen a nagyközönséggel, beemelje azt a tágabb nemzeti műveltségbe.

„A szimbólumok, a szokások, a rítusok által az ember fizikai, társadalmi és spirituális folyamatai teljesebb jelentést nyernek, érthetőbbé válnak” – hangsúlyozta bevezetőjében.

Előadásában több olyan helyi, Csíkszentdomokosra jellemző rituális szokást ismertetett, mint a keresztfa megkerülése a templomi keresztelést megelőzően, valamint egy másik szokás a megkeresztelt asztal alá dugása.

Ezekkel a példákkal is megcáfolta a Mărtinaș-féle elméletet, mely minket igen érzékenyen érint, a marosvásárhelyi tanár ugyanis azt állította könyvében, hogy a székelyek elmagyarosított románok. „Hogy van az, hogy ha mi elmagyarosítottak vagyunk, rituális, szimbolikus rítusainkban olyan elemeket őrzünk, amelyeket nem találtam sem az európai, sem a Kárpát-medencei magyarság körében?” – tette fel a költői kérdést előadása végén a professzor.