
A Hargita Megye Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszere (SMID) elnevezésű projekt rejtelmeibe vezeti be a csíkszeredai lakószövetségek vezetőit Hargita Megye Tanácsa. A négy alkalomra tervezett tájékoztatók célja a hulladékgazdálkodási projekt ismertetése, valamint a „Hulladék útjának” a bemutatása és népszerűsítése.
2016. március 25., 10:252016. március 25., 10:25
A megyeházán tartandó találkozók során a projekt bemutatásán kívül a témához kapcsolódó jogszabályok és szabályzatok ismertetésére is sor kerül.
A szervezők tájékoztatása szerint, tekintettel a megyeszékhelyi lakószövetségek nagy számára, négy alkalommal tartják meg a találkozókat. Március 30-án a központi és vasútállomás környéki lakószövetségek képviselőit várják beszélgetésre. Április 4-én a Kalász- és Nagyrét-negyedi társtulajdonosi társulások vezetőin a sor, hogy eleget tegyenek a megyei önkormányzat meghívásának. Április 5-én a Jégpálya-lakótelepi, április 6-án pedig a tudori lakószövetségek képviselői ismerhetik meg közelebbről a hulladékgazdálkodási projektet. A találkozók minden alkalommal 17 órától kezdődnek.
A 2007–2013-as Környezeti Ágazati Operatív Program keretében megvalósított, Hargita Megye Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszere című projekt áfa nélküli értéke mintegy 164 millió lej. Ennek 70,5 százalékát uniós forrásokból, 14,2 százalékát kormányalapokból, 15,3 százalékát pedig a megyei tanács saját költségvetéséből finanszírozzák.
(X)
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!