Hirdetés
Hirdetés

Csák János Tusványoson: legyünk kovász a világban

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Jól kell gazdálkodni a tehetségeinkkel, hiszen mind tudományban, művészetben, sportban, mind pedig az orvoslásban és innovációban sok tehetséget adott a Kárpát-medence a világnak – hangzott el péntek délelőtt Tusványoson.

László Ildikó

2022. július 22., 22:052022. július 22., 22:05

Magyar jövő 2030? címmel tartottak kerekasztal beszélgetést a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor harmadik napján a Lőrincz Csaba sátorban.

Idézet
Harminchárom nemzedék óta sikeresen védjük a szabadságunkat, tudjuk elemezni a világ folyamatait és nagyobb erőkkel szembe tudunk szállni, semmivel sem vagyunk alávalóbbak más nemzeteknél, ezt kell megőriznünk, és erre kell rájönnünk, hogy meg kell dicsérnünk egymás teljesítményét és meg kell becsülnünk azt, amink van, mert ha nem, azt senki más nem fogja helyettünk megtenni

– emelte ki Csák János kulturális és innovációs miniszter a magyar jövőre reflektálva.

Hirdetés
•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítvány elnöke, a Brain Bar alapítója arról értekezett a panelbeszélgetés során, hogy az önfenntartásnak és az önrendelkezésnek az erősítése a nemzeti technológiában keresendő, amely nemcsak hight-techet jelenti, hanem

a kistermelők segítését, a várostervezést, a low-techet, a mindennapokat, valamint az egyszerű technológiákat is.

„Ne várjuk a nagyvállalatoktól a magyar innovációs teljesítményt. Legyenek magyar innovációs bajnokok, és amikor szakterületeket választunk, akkor foglalkozzunk olyan területekkel, amelyek a magyar önrendelkezés szempontjából fontosak, ilyen az agrárium, az élelmiszer, a víz (…) Az innováció a politikából jön, óriási tévedés, hogy ez egy piaci fogalom.

Idézet
A politika inspirálja, ösztönzi az innovációt. Azok a célkitűzések, amiket a politika kijelöl, megjelennek az iparban, és azok utána jó esetben jó hatással vannak az emberek életminőségére

– fejtette ki Böszörményi-Nagy.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint

a művészetek kreativitásra ösztönzik az embereket, amelyek a mindennapok problémáinak megoldásában játszanak nagy szerepet.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke is az önállóságot hangsúlyozta, ami Trianon és 1989 után is újrafogalmazódott: „a cél egy önálló, teljes értékű erdélyi magyar társadalom megteremtése.”

Arról, hogy hogyan látja az erdélyi magyar közösség jövőjét, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke úgy fogalmazott:

egy számarányában nem csökkenő, vagy legalábbis csökkenését lelassító közösséget vizionál, amely identitásában erős, szülőföldjéhez ragaszkodó, öntudatos, optimista, gondoskodó és nem utolsósorban politikailag autonóm.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Csák szerint „nekünk a potenciálból kell kiindulnunk”, és kiemelte, jól kell gazdálkodni a tehetségeinkkel, hiszen mind tudományban, művészetben, sportban, mind pedig az orvoslásban és innovációban sok tehetséget adott a Kárpát-medence a világnak.

Idézet
Nekünk az a szerepünk a világban, hogy kovász legyünk. És ezért kell a tehetséggondozással foglalkoznunk

– emelte ki.

El kell vonatkoztatni a világ dolgaitól, a rossz lelkiállapotot optimizmusra kell fordítani, hogy saját közösségünk dolgait optimistán intézzük – fogalmazta meg Böszörményi-Nagy Gergely tanácsát, elsősorban a fiatalokhoz szólva.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés