Biodry – új módszer a nedves falak végleges kiszárítására

•  Fotó: Biodry

Fotó: Biodry

A Biodry egy Svájcban kifejlesztett technológia, amelyet az elmúlt tíz évben világszerte több mint négyezer épületen használtak sikerrel.

2019. június 14., 09:242019. június 14., 09:24

A falak nedvesedése, a salétrom kicsapódása olyan súlyos probléma, amely Európa épületeinek jelentős részét érinti. Azon kívül, hogy lehull a vakolat, a fal penészes lesz és nem lesz esztétikus, és még egészségügyi problémát is okoz.

Az új technológia, amelynek kifejlesztésén hét évig dolgoztak a szakemberek véglegesen megoldja a falak kapilláris nedvesedését.

Varga-Pál Petry Zsolt, a Biodry romániai képviselője elmondta, hogy korábban a szakemberek három fő okát ismerték az épületek nedvesedésének: a kapilláris effektust (amikor a hajszálereken a víz felszívódik), az épület vízszintes szigetelésének a hiányát és az építőanyagok vízfelszívó képességét.

•  Fotó: Biodry Galéria

Fotó: Biodry

A specialisták idővel azonban feltették a kérdést, hogy lehet-e még valami más oka is a nedvesedésnek? Ekkor felfedezték, hogy az elektromosság is hatással van a vízmolekulák emelkedésére és a falak nedvesedésre. Az altalaji vizek áramlása ugyanis energiát generál, amely hullámok formájában feljön a föld felszínére és elektromos töltöttséget ad a falaknak. Ezáltal

a fal elkezdi felszívni a talajvizeket, amelyek különböző sókat hoznak magukkal, így károsítva az épületet.

A Biodry eszköz úgy működik mint egy antenna vagy mint egy tükör, amely a földből jövő hullámokat visszatükrözi. Ha egy hullámmal szembeküldünk egy teljesen ellentétes, ugyanolyan erősségű hullámot, akkor annak hatását lenullázzuk.

A gép a hullám érkezésével vissza is tükrözi az ellentétjét, ezáltal pedig megszünteti a nedvesedés okát. Tehát a fal már nem lesz elektromosan töltött és magától kiszárad.

A gép tehát nem szárít, hanem megszünteti a nedvesedés okát és a fal átlagosan másfél év alatt teljesen kiszárad – hangsúlyozta Varga-Pál Petry Zsolt.

•  Fotó: Biodry Galéria

Fotó: Biodry

A készülék elektromos áram nélkül működik, nincs káros hatása az emberi szervezetre és mivel nincs mozgó alkatrész benne, nem igényel karbantartást.

Örökre ott kell maradnia az épületben, nem szabad leszerelni, mert akkor újból vizesedni kezd a fal.
A Biodry képviselője kiemelte, hogy nem egy eszközt adnak el a kliensnek, hanem egy szolgáltatást nyújtanak, a szerződésben ugyanis garantálják a fal kiszáradását.

A rendszernek van egy szigorú ellenőrzési protokollja, amikor egy eszközzel megmérik a fal nedvességtartalmát, az adatokat folyamatosan rögzítik, illetve lejegyzik a száradás folyamatát is.

•  Fotó: Biodry Galéria

Fotó: Biodry

A rendszer egyre nagyobb népszerűségnek örvend romániai mérnökök és kivitelezők körében, hiszen

végleges megoldást ad a falak nedvesedésének legyőzésére, amely problémát eddig csak ideiglenesen tudták megoldani.

Egyre több magánházba és régi épületbe szerelik be a Biodry rendszerét, hogy véglegesen megoldják nedvesedési gondokat.

Részletekért vagy helyszíni felmérésért hívják bizalommal Bakó Hunort a 0771-001 122-es telefonszámon.

(X)

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés