Hirdetés
Hirdetés

„Inkognitóban” vásárolt kürtőskalácsot is pontoznak Székelyföld legédesebb fesztiválján

•  Fotó: Kocsis B. János

Fotó: Kocsis B. János

A 3. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja pénteken 18 órakor kezdődik, de már délutántól lehet vásárolni Székelyföld közkedvelt édességét.

Bíró Blanka

2019. szeptember 12., 18:582019. szeptember 12., 18:58

Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsa alelnöke kiemelte, idén a háromszéki önkormányzat és Sepsiszentgyörgy önkormányzata partnerségben, fele-fele arányban biztosítja a fesztivál költségvetését.

Farkas Ferenc sepsiszentgyörgyi mestercukrász, a zsűri elnöke kezdetektől részt vesz a kürtőskalács-fesztivál szakmai megalapozásában. Mint ismertette,

idén nemcsak vakkóstolásra kerül sor, hanem „inkognitóban” is vásárolnak kürtőskalácsot a versenyzőktől,

így a fesztiválon árult kalácsot is pontozzák a versenyben leadott kürtős mellett. Másik újdonság, hogy a verseny második napján nem továbbgondolni kell a kürtőskalácsot, hanem éppen ellenkezőleg, visszatérnek a gyökerekhez.

A zsűri a legjobb hagyományos kürtőskalácsot fogja díjazni,

ehhez pedig zabolai gróf Mikes Mária 1784-ben közzétett receptjét kell felhasználni. Farkas Ferenc kiemelte, az a céljuk, hogy rávezessék a kürtőskalácssütőket a fejlődésre, illetve arra, hogy érdemes minőségi terméket előállítani.

Hirdetés

Az Év székelyföldi kürtőskalácsa – 2019 címet elnyerő vállalkozás egy évig használhatja ezt a titulust, ehhez a szervezők személyre szabott csomagolóanyagot biztosítanak, továbbá részt vehet a budapesti Kürtőskalács Fesztiválon. A legjobb hagyományos kürtőskalácsot készítő cég egy raklap cukrot kap. Idén díjazzák a legelegánsabb, legbarátságosabb, legszervezettebb csapatot és a legszebb kürtőskalácssütő standot is. Ebben az évben hét Kovászna, hét Hargita és egy Maros megyei kürtőskalácssütő cég jelentkezett a versenyre.

•  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Fotó: Kocsis B. János

Idén is megsütik az óriáskürtősöket.

A 230 centiméter hosszú, 45 és 80 centiméter átmérőjű óriáskürtős az összefogás, együvé tartozás szimbólumaként lesz a Kárpát-medence kürtőskalácsa.

Ehhez szimbolikusan egy-egy tarisznya liszttel járulnak hozzá a székelyföldi megyék: Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a Barcaságot képviselő Brassó megye, az anyaországot pedig természetesen Háromszék testvérmegyéi jelentik. A Kárpát-medence Kürtőskalácsát szeptember 14-én, szombaton 16 órától sütik.

Évről évre egy méterrel hosszabb a Kovács Kalács rekorder kürtőse, nem véletlenül, hiszen az a cég alapításától eltelt időt is jelzi. A 2005-ben alapított farkaslaki kürtőskalácssütő vállalkozás tavaly 13 méteres kalácsával bekerült a magyar hivatalos rekordok könyvébe. Idén fennállásuk 14. évét ünneplik, ennek megfelelően idén 14-en tekerik fel a 14 méter hosszú kürtőskalácsot. Idén is a Diószegi pékséggel közösen készítik a tésztát az óriáskürtőshöz. A 14 méter hosszú kürtőskalácsot szeptember 15-én, vasárnap 15 órától sütik.

Pénteken ByeAlex és a Slepp, szombaton a Kifli zenekar, Pély Barna, valamint a Direcția 5 lép fel, vasárnap délután a Mozsikácska, valamint a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertjét lehet megtekinteni, este pedig Homonyik Sándor és Vikidál Gyula jubileumi nagykoncertjére kerül sor.

A fesztivál újdonságait a kurtosfeszt.ro és a rendezvény Facebook-oldalán lehet követni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés