
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Fogékonynak bizonyultak a sepsiszentgyörgyiek az önkormányzatnak arra a felhívására, hogy a Best of Sepsi akció keretében jelöljenek olyan „mindennapi hősöket”, akik munkájukat úgy végzik, hogy közben nem felejtenek el kedvesek és türelmesek, segítőkészek és udvariasak lenni embertársaikhoz.
2023. szeptember 24., 20:162023. szeptember 24., 20:16
Az akció során kilenc kategóriában jelöhettek a sepsiszentgyörgyiek – és még jelölhetnek október 5-ig – olyanokat,
Eddig 827 helyi lakos jelölt 469 személyt, ami azt mutatja, hogy vannak, akiket többen is nagyon értékelnek.
Száznál több jelölés érkezett az egészségügyben, az eladók-vendéglátásban dolgozók, az oktatók-nevelők és az önkéntesek, aktivisták kategóriájában, kevesebb személyt nevesítettek az egyházi elöljárók és a hívők közösségének aktív tagjai közül, a művészek közül, illetve a kommunikációs és kreatív szakmákból.
A biztonságunkért dolgozók, vészhelyzet-kezelők (mentők, rendőrök, tűzoltók) is lemaradtak e versenyben, ami némileg érthető, hiszen velük csak akkor találkozunk, ha nagy baj van, nem a mindennapok során. Akkor viszont felértékelődik az emberség.
A nevezési határidő lejárta után, október 12. és november 2. között a sepsiszentgyörgyiek megszavazhatják a kategóriák öt legjobbja közül a nekik legszimpatikusabb jelöltet, a kategóriák abszolút győzteseit november 11-én a Tamási Áron Színházban tartott gálán díjazzák, a lakosság egy részének jelenlétében.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!