
Fotó: Bíró Blanka
A prefektúra elemzi, hogy betartották-e Sepsiszentgyörgyön a zászlótörvényt.
2021. március 15., 21:532021. március 15., 21:53
Cosmin Boricean, a Nemzeti Liberális Párt által nevesített alprefektus hétfőn az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, a prefektúra elemezni fogja, hogy betartották-e a törvényt, amikor a magyarság ünnepén piros-fehér-zöld zászlókkal díszítették fel a várost.
Hozzátette, a szűk körű ünneplések során a koronavírus-járvány miatt előírt korlátozásokat betartották, ám a „zászlók problémája továbbra is fennáll”.
– mondta az alprefektus.
Mint ismeretes tavaly, és tavalyelőtt is tízezer lejre bírságolta a prefektúra Antal Árpád polgármestert a március 15-én kitűzött magyar zászlók miatt. Tavaly a járványhelyzet ellenére az akkori prefektus, Iulian Todor személyes hangvételű közleményben adta hírül, hogy a zászlók miatt megbírságolta a polgármestert, olyanokat írt, hogy „mélységesen csalódott”, és hogy „más érdekek állnak a háttérben”. A bírság jegyzőkönyvéből kiderült, a prefektus összeszámolta, hogy Sepsiszentgyörgyön 32 magyar zászlót tűztek ki, ezek mellett nem volt román zászló, ezért ötezer lejes bírságot rótt ki. Ugyanakkor mivel a városban más piros-fehér-zöld szimbólumok is voltak, ezekért újabb ötezer lejes bírságot számolt. A polgármester megfellebbezte a büntetést, hiszen a zászlótörvény végrehajtásáról rendelkező kormányhatározatban az áll: „azok az etnikai kisebbségek, amelyek országos szervezettel rendelkeznek, rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket”.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
1 hozzászólás