
Fotó: Magyar Unitárius Egyház
Kedves testvérek! Keresztényi szeretettel köszöntelek benneteket. Az elmúlt hetek és hónapok járványfertőzéses veszélye kemény megpróbáltatás elé állított bennünket.
2020. április 29., 11:572020. április 29., 11:57
2020. április 29., 18:492020. április 29., 18:49
Ami eddig életünk mindennapjainak tartalmat, értelmet, ízt, színt és hangulatot adott, arról kell most felelősségteljesen, öntudatosan lemondani. Ez nem más, mint lecsökkenteni embertársainkkal a kapcsolatot, távol tartani magunkat szeretteinktől, rokonainktól, barátainktól – írja Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke.
Buzdítalak, hogy legyünk egymásnak az őrzői, védői, találjuk meg a módját, hogy segíteni tudjunk egymáson. Ezáltal is igazoljuk, hogy Isten lelkét hordozzuk. Ez pedig erőt ad, hogy a jósággal, segíteni akarással fegyelmezetten betartjuk az előírásokat, a tisztaságot.
Imádkozzunk, hogy ebben a kemény harcban orvosainkat, ápolóinkat, a rendre ügyelőket Isten gondviselő szeretete óvja, és mi fegyelmezetten töltsük napjainkat. A jó Isten segítsen!
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!