
Tóth-Birtan Csaba és Vargha Fruzsina. Felelős megbízásokat kaptak
Fotó: Bíró Blanka
Megválasztották az alpolgármestereket a sepsiszentgyörgyi önkormányzat első, szerdai ülésén. Antal Árpád polgármester Tóth-Birtan Csabát és Vargha Fruzsinát nevesítette a tisztségekre, a jelöléseket egyöntetűen megszavazta a testület.
2020. október 28., 17:332020. október 28., 17:33
Tóth-Birtan Csaba a második mandátumát kezdi alpolgármesterként, ő a polgármester első helyettese. Elmondta: még több munkát kell vállalnia, mint eddig, hiszen átalakult a polgármesteri hivatal szerkezete, megfelelő szakembereket kell találni a feladatokra,
Ugyanakkor meg kell valósítani az előző uniós költségvetési ciklusban megnyert pályázatokat, és elő kell készíteni a projekteket a következő ciklusra, mondta Tóth-Birtan Csaba.
– fogalmazta meg Antal Árpád. Felidézte, ő 32 évesen kezdte első polgármesteri mandátumát, most úgy érzi a fiatalok problémáira a huszonévesek, harmincasok tudnak megoldást kínálni. Meglátása szerint a koronavírus-járvány pozitív hozadéka, hogy
Fotó: Bíró Blanka
Vargha Fruzsinára az ifjúsági projekteket és a művelődési intézmények tevékenységének koordinálását bízzák. A gazdasággal kapcsolatos feladatokat a polgármester, Debreczeni László önkormányzati képviselő, adótanácsadó, Édler András a kereskedelmi kamara elnöke, Miklós Zoltán az ipari park igazgatója, parlamenti képviselőjelölt látják el.
A szociális ügyekért Tóth-Birtan Csaba felel, az oktatási intézményekkel Antal Árpád foglalkozik.
Vargha Fruzsina kifejtette: nincs tapasztalata a közigazgatásban, de
Első intézkedései között említette, létrehoz egy csapatot, amely a pályakezdőknek, hazaköltözőknek segít feltérképezni a helyi lehetőségeket.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás