
Régi-új tagot üdvözöltek a januári első ülésen
Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala
Esküt tett az idei év első ülésén Nagy József, a Kovászna megyei önkormányzat egykori alelnöke. Az RMDSZ színeit képviselő újdonsült tanácsos 2012 és 2016 között volt korábban a vezetőség tagja. A január 11-ei ülésen az önkormányzat alapvető működéséről szóló napirendi pontokban döntött a megyei képviselő-testület.
2024. január 11., 17:352024. január 11., 17:35
Nagy József korábbi alelnököt üdvözölték újra a Kovászna megyei képviselő-testületben a januári első ülés alkalmával. A megyei önkormányzat testülete kiegészült, politikai összetétele a következőképpen mutat:
Az eskütételt követően a januári első ülésen jóváhagyták az öttagú, ifjúsági, sportért és civil szervezetekért felelős szakbizottság összetételét is, amelynek mostantól tagja Nagy József is, elnöke pedig Szöllősi Tamás.
Ezenkívül jóváhagyták a határozattervezetet, amelyben Henning László Jánost, Kovászna Megye Tanácsának alelnökét bízták meg képviselőként az Aquacov Közösségek Közti Társulás Közgyűlésében.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
szóljon hozzá!