
„Jóból is megárt a sok, ki kellett bírni ezt a sok dicséretet is” – így viccelődött az elérzékenyült díjazott
Fotó: Vargyasi Levente
„Erős támasztóoszlopa az dolognak” – ezzel a Baróti Szabó Dávidtól kölcsönvett mondattal jellemezte méltatója a Háromszék kultúrájáért díj idei kitüntetettjét a csütörtök esti ünnepségen, amelyet idén a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezett közösen.
2023. január 20., 15:312023. január 20., 15:31
2023. január 20., 22:232023. január 20., 22:23
Mint azt már előzetesen megírtuk, idén a 87. életévében járó Kisgyörgy Zoltán geológusnak, helytörténeti szakírónak ítélték oda a Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által 2013-ban alapított díjat, amelyet minden évben a magyar kultúra napja alkalmával adnak át.
„A szülőföld, a nemzeti kultúra iránti szeretet, tisztelet nemcsak legnemesebb, de legjóízűbb, legjókedvűbb példáját tanulhatjuk el az idei év díjazottjától, Kisgyörgy Zoltántól, aki minden egyes megnyilvánulásával székelységünk egyediségét és megismételhetetlenségét ünnepli” – fogalmazott ünnepi beszédében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A Háromszék kultúrájáért díjat Tamás Sándor nyújtotta át a kitüntetettnek
Fotó: Vargyasi Levente
„Olyan lámpás emberünk Kisgyörgy Zoltán, aki felismeri és megmutatja a körülöttünk levő látható vagy rejtett szépséget egyaránt,
Mindig csodálattal hallgatjuk, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Kárpát-medence minden szegletéből származó ember derült már legalább egyszer az ő zamatos, anekdotákkal megtűzdelt előadásain.”
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről Gyombolai Péter Vince konzul vett részt az ünnepségen, aki a magyar kultúra napjának jelentősége kapcsán a megmaradás és összetartás fontosságát, a magyar identitás rendíthetetlenségét emelte ki.
A kitüntetett „porondra hívása” előtt Vargyasi Levente és Hecser László Kisgyörgy Zoltánról készült portréfilmjéből vetítettek részleteket, majd Demeter László, Erdővidék Múzeumának vezetője olvasta fel az ünnepelt méltatására írt beszédét.
Fotó: Vargyasi Levente
„Kisgyörgy Zoltán tanárkorától kezdve nagy érdeklődést tanúsított főleg Székelyföld hasznosítható ásványi kincsei, az ásványvizek és mofettagázak mint természetes gyógytényezők kutatása, valamint az ipar- és tudománytörténet, a turisztika, hely- és művelődéstörténet, a paleontológia, valamint a népművészet iránt is.
a pedagógusi hivatását magas szinten művelve számos kirándulást, honismereti túrát, tábort szervezett, és közösen folyatta a kutatómunkát diákjaival, barlangászokkal, természetjárókkal” – fogalmazott méltatásában a baróti múzeum vezetője.
Sinha Róbert gitárművész és Prohászka-Rád Boróka irodalomtörténész zenés-irodalmi műsort adott
Fotó: Vargyasi Levente
Zoli bácsi – ahogy őt mindenki ismeri – a tőle megszokott könnyedséggel, mosollyal és természetesen anekdotákkal fűszerezve köszönte meg az elismerést, megjegyezve:
Az ünnepséget Sinha Róbert gitárművész és Prohászka-Rád Boróka irodalomtörténész Száz alakba...” című, a Petőfi-bicentenárium alkalmából született zenés-irodalmi előadása zárta, melyen Petőfi Sándor versei mellett kortársa, Mertz János Gáspár (1806–1856) gitárművei hangzottak el.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!