Hirdetés
Hirdetés

Antal szerint már most bebizonyosodott, mennyit ér egy szavazat

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

A szavazási eredményeket illusztráló térképeken egyértelműen látszik, hogy Románia történelmi régióiban még mindig eltérők a választási opciók – emlékeztetett a helyhatósági választásokat értékelő hétfői sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere.

Bíró Blanka

2020. szeptember 28., 17:282020. szeptember 28., 17:28

Antal Árpád negyedik mandátumát kezdi el, a szavazatok 76,49 százalékát kapta meg. Tatár Imola, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelöltje 7,62 százalékon zárt, míg az öt román polgármesterjelölt ennél is kevesebb támogatást kapott. Antal Árpád kifejtette, a választási térképeken látszik, hogy Erdélyben a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ győzött, Moldvában kétharmad arányban még mindig a Szociáldemokrata Párt (PSD) tudott nyerni, Dél-Romániában pedig Bukarest és Konstanca kivételével szintén a PSD tarolt. A megyeszékhelyek esetében árnyaltabb a kép, Moldva közeledik Erdélyhez, ám Dél-Románia „tartja magát” a PSD-hez. Erdély megmutatta mennyire színes, Nagyszebenben a Német Demokrata Fórum (FDG) jelöltje nyert, Temesváron német nemzetiségű a polgármester, Marosvásárhely, Szászrégen, Szatmárnémeti pedig megmutatta, hogy túl lehet lépni az etnikai dimenzión. A következő fontos lépés a decemberi parlamenti választás, és már most bebizonyosodott, mennyit ér egy szavazat – mondta Antal Árpád.

A régi-új városvezető rámutatott, a sepsiszentgyörgyi képviselő-testületbe csak egy román képviselő jutott be, ilyen nem volt az elmúlt harminc évben.

Aa PSD-nek 45 szavazat hiányzott, hogy mandátumot szerezzen. Brassó városában is 248 szavazat hiányzott, hogy az RMDSZ bekerüljön a tanácsba.

Hirdetés

Idézet
Minden szavazat számít, tanuljunk a mások hibáiból

– mondta a politikus. Sepsiszentgyörgy lakótelepein eltérő volt a részvétel, például az Állomás negyedben a románok maradtak távol, míg a Csíki negyedben az ott lakókat nem tudták megszólítani, jövőképet felmutatni számukra. A 24 év alatti választópolgárok közül csak minden ötödik vett részt a választáson, erre a következőkben kiemelten figyelnek. Antal Árpád arra is kitért, hogy a sepsiszentgyörgyi tanácsban kétharmadnál is nagyobb többséget szerzett az RMDSZ, míg az elmúlt négy évben 15 képviselője volt, most 18 mandátummal rendelkeznek.

„Nem élünk vissza a többséggel, a város érdekében fogunk dolgozni, minden képviselő felel majd néhány utcáért, hogy az ott lakók tudják, kihez fordulhatnak a problémáikkal” – szögezte le a polgármester. Mint mondta, jó hangulatú, korrekt kampány zajlott, az EMSZ jelöltje, Tatár Imola felhívta és gratulált a sikeréhez. A polgármester reméli, az EMSZ képviselője elfoglalja a helyét a tanácsban, és a jövőben együtt tudnak dolgozni.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés