
Fotó: Vargyasi Levente
Kovászna megyéből Kakas Zoltán néprajzkutató, a Bao-Bao természet- és népismereti túrák szervezője, Hargita megyéből Demeter László biológus, ökológus, Maros megyéből Sárkány Kiss Endre biológus, hidrobiológus, a magyar ökológia szak elindítója vehette át pénteken az Orbán Balázs-díjat.
2022. október 16., 16:232022. október 16., 16:23
A székelyföldi megyék által alapított díjat pénteken este a sepiszentgyörgyi Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény épületében megszervezett ünnepségen adták át, közreműködött István Ildikó népdalénekes, valamint a Székely Vadászkürt Egyesület és a Koronauradalmi Vadászkürt Egyesület tagjai. Ebben az évben az Orbán Balázs-díjazottak Székelyföld természeti értékeinek elkötelezett védői, akik fáradhatatlanul azért munkálkodnak, hogy értékes természeti környezetünk fennmaradjon, tovább öröklődjön, hogy szülőföldünk az elkövetkező nemzedékek számára is gazdag és élhető legyen, foglalták össze a kezdeményezők.
– fogalmazott házigazdaként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
„Ebben a díjban és eseményben Székelyföld egységén és oszthatatlanságán van a hangsúly” – emelte ki beszédében Tóth László főkonzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője.
Fotó: Vargyasi Levente
A díj átvételekor Kakas Zoltán az egyedi tájérték fontosságára hívta fel a figyelmet. Arra ösztönözte a jelenlevő döntéshozókat, hogy érdemes feltérképezni Székelyföld egyedi tájértékeit, mert nem ismerik, nem értékelik eléggé, holott számos ilyen érték van a térségben.
Fotó: Vargyasi Levente
Demeter László rámutatott: a legnagyobb elismerés az, ha „a közösségre, a közösség vezetőire hatással van, gondolatait, véleményét figyelembe veszik és remélhetőleg ez az egész vidéknek, az egész Székelyföldnek a javát szolgálja”.
Fotó: Vargyasi Levente
Kapott már magyarországi állami kitüntetéseket is, de az különösen jó érzés, hogy itthonról érkezik az elismerés, osztotta meg a jelenlevőkkel Sárkány Kiss Endre, hozzátéve: „nem ezért dolgozik az ember, de jólesik”.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!