
Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
Sepsiszentgyörgy önkormányzata ötödik alkalommal öltöztette „tematikus ruhába” a város főterén levő #SEPSI óriásbetűket.
2021. július 21., 20:322021. július 21., 20:32
A tenger hangulatát idéző külső Szederjesi Szidónia és Fazakas Noémi sepsiszentgyörgyi grafikusok munkája, és egy helyi cég kivitelezte. Az alkotás nyár végéig lesz megtekinthető. A fehér színű óriásbetűket tavaly márciusban szerelték fel a főtérre, azóta minden évszakban helyi virágkötők tervei által újult meg, legutóbb a Gyermeknapon a sepsiszentgyörgyi gyermekek színes kézlenyomatai díszítették.
Az óriásbetűk Sepsiszentgyörgy meghatározó installációja, amely lehetőséget teremt arra, hogy helyi művészek mutassák be alkotásaikat a felületen, az elkövetkezőkben az önkormányzat szeretné, hogy minél több formát öltsenek a betűk helyi képzőművészek ötletei alapján. Augusztusban újból előveszik a közkedvelt fotókeretet, melyet a helyi virágkötők díszítenek majd ki.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!