Hirdetés
Hirdetés

A tél sem tudja leállítani a kovásznai wellnessközpont építését

Minden nap látható a haladás •  Fotó: KÉSZ Építőipari Vállalat

Minden nap látható a haladás

Fotó: KÉSZ Építőipari Vállalat

Jó ütemben folyik a munka a kovásznai önkormányzat által megálmodott wellnessközpont építőtelepén, és amíg lehet, így lesz ez a továbbiakban is. Kérdés, hogy meddig, ha a finanszírozó Országos Beruházási Ügynökség nem fizeti időben a számlákat. Gyerő József polgármester társaságában néztük meg, milyen stádiumban vannak a munkálatok.

Bodor Tünde

2023. december 15., 08:082023. december 15., 08:08

A sípálya szomszédságában 64 millió lejes összköltségből épülő multifunkcionális balneoklimatikus központot a kovásznai önkormányzat álmodta meg, az Országos Beruházási Társaság finanszírozásában épül, a működtetést pedig majd a város biztosítja. A létesítmény helyszínén a kivitelező építésvezetője fogadott. Megtudtuk, a kolozsvári székhelyű cég vezetői közül ketten is kovásznai kötődésűek, így szívügyük, hogy jó ütemben haladjanak a munkálatok.

Mínusz 5 Celsius-fokos hőmérsékletig még lehet dolgozni, ha a megfelelő adalékanyagokat hozzáteszik a betonhoz

– magyarázta a szakember.

Tíz méter mélyen földbe öntött oszlopok tartják majd az épületet •  Fotó: Kovászna Önkormányzata Galéria

Tíz méter mélyen földbe öntött oszlopok tartják majd az épületet

Fotó: Kovászna Önkormányzata

Metszően friss a levegő, ami nem annyira a decembernek, mint a inkább a helyszínt körülvevő fenyveseknek köszönhető. Ez az egyik kincs, amit értékesítenének a befektetéssel, de a gyógyvizek és a jótékony hatású gázfeltörések is főszerephez jutnak. Bár Kovásznán a mondás szerint, ha egy ásónyomra leásol, borvíz tör fel, az építkezés helyszínén nem ez a helyzet,

a mofettagázt és a gyógyvizet máshonnan kell idevezetni.

„A vízvezeték adott, a szennyvízcsatorna is, de az áramellátáshoz ide kellett hozni a középfeszültségű vezetéket, amit az áramszolgáltató vállalt magára. A gázt is ide kell hoznunk, letettük a szolgáltatóhoz a kérvényt, és miután az ő számításaik szerint ez nyereséges lesz számukra, úgy néz ki, saját költségükön építik meg a vezetéket” – részletezte a dolgok jelenlegi állását a polgármester.

Hirdetés

Az 5423 négyzetméter hasznos felületű épület háromszintes lesz. Mivel a geológiai tanulmányok szerint a talaj nem eléggé stabil, 10 méter mélyre földbe fúrt oszlopok sokasága tartja majd az alapot. A 6000 négyzetméter összfelületű fürdőközpontban

három külső medence lesz vízi csúszdákkal, valamint három belső medence, továbbá sókamra, szauna, római fürdő, mofetta, vendéglő és játszótér.

Az eredeti elképzelés szerint 2025-re kell elkészülnie, kérdés, mennyit tolódik ki a határidő annak folytán, hogy a CNI nyáron felfüggesztette a kivitelező számláinak kifizetését. De vissza már nem lehet forgatni az idő kerekét, előbb-utóbb meglesz a beruházás. „Számításaink és reményeink szerint ez lesz a helyi turizmus gyakorlatában szükséges szemléletváltás meghatározó eszköze” – fogalmazott a polgármester.

Gyerő József polgármester a terepszemlén •  Fotó: Bodor Tünde Galéria

Gyerő József polgármester a terepszemlén

Fotó: Bodor Tünde

Gyerő József még elmondta, a wellnessközpont melletti egyhektáros telket koncesszióba adták, ott a zabolai Mikes család tervez szállodát építeni. Ez tehát magánbefektetés lesz, de szorosan kapcsolódik majd a fürdőközponthoz, mert egy fedett átjárón sétálhatnak majd oda át a szállóvendégek.

•  Fotó: KÉSZ Építőipari Vállalat Galéria

Fotó: KÉSZ Építőipari Vállalat

Ilyen lesz, ha elkészül •  Fotó: Kovászna Önkormányzata Galéria

Ilyen lesz, ha elkészül

Fotó: Kovászna Önkormányzata

•  Fotó: Kovászna Önkormányzata Galéria

Fotó: Kovászna Önkormányzata

•  Fotó: Kovászna Önkormányzata Galéria

Fotó: Kovászna Önkormányzata

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés